Dübörög a KJE és a Bostoni Egyetem turizmus projektje

Cikk dátuma 2019. április. 01. | KáVé
Dübörög a KJE és a Bostoni Egyetem turizmus projektje

Egyaránt jól teljesítenek a kodolányisok és a bostoniak

Az idén februárban elkezdett közös turizmus és szállodai projektet hosszú előkészítés és nagy várakozás előzte meg a Kodolányi János Egyetemen és a Bostoni Egyetemen egyaránt. A kezdeményezés céljai voltak a nemzetközi projektekben való részvétel, a gyakorlati szemlélet mód kialakítása és a karrier szempontjából fontos kapcsolatépítési lehetőségek kialakítása. A projektben résztvevő hallgatók és oktatójuk Dr. Zsarnóczky Martin az indulásról, valamint az eddigi eredményeikről számoltak be a KáVé-nak.

KV: Pontosan mi és hogyan valósult meg eddig a projekt keretében?

Dr.Zs.M.: Az együttműködésünket hosszútávon terveztük meg, amelynek egyik legfontosabb eleme a hallgatói érdeklődés fenntartása. Ennek a szempontnak megfelelő fontosságot fenntartva egyrészt változatos és minden szemeszterre egy konkrét szakmai, azon belül is gyakorlati problémákat oldanak meg közös csoportokban a hallgatók. Az aktuális témák és megoldandó feladatok a világ vezető szállodaláncaitól kerülnek begyűjtésre a központi feladatok elkészítői számára, akik közel évtizedes távlatokban már előre gondolkodnak az aktuális szakmai területeken.

KV: Hogyan lehet ennyire előre látni a turizmus területén?

Dr.Zs.M.: Az egyetemi képzőhelyek egyik legnagyobb feladata, hogy az átadott tudás naprakész és minden hallgató számára megfelelő minőségben kerülhessen átadásra az oktatás során. Ennek érdekében minden oktató és intézmény más startégiát követ. Jómagam állandó kapcsolatot tartok fenn a meghatározó piaci szereplőkkel és nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatók olyan terepmunkán is részt vehessenek, mint például egy frissen átalakított szállodai koncepció elsajátítása. A Bostoni Egyetemmel közös feladatban többnyire háromszáz szobás szállodai mérettel dolgoznak a hallgatók, ami Magyarországon kevés kivétellel van jelen. A feladat minél jobb megértése érdekében, ezért a projekt kezdetén helyszíni bejáráson voltunk a budapesti Marriott Hotelben, hogy a szervezeti struktúrát és a mindennapi folyamatokat minél jobban megismerhessük.

                                                        ***

A projekt megvalósítása szempontjából fontos a hallgatók hozzáállása is. Orkun Berk Sahin Törökországból érkezett turizmust hallgatni a Kodolányi János Egyetem turizmus tanszékére. Őt arról kérdeztem, milyen követelményeknek kell megfelelni a projektben való részvételhez és miért tartja ezt fontosnak.

„A projektben való részvételt a jövőbeli karrierem szempontjából tartom nagyon fontosnak, mert remek nemzetközi kapcsolatokra és személyes barátságokra tettem szert a lehetőségnek köszönhetően” – szögezte le elsőként. Elmondta azt is, szerencséje volt, hogy időben hangsúlyt helyezett az angol nyelv elsajátítására. Hozátette: „Kezdetekben hallottam más hallgatóktól, hogy tartottak a szakmai angoltól, de kiderült ez alaptalan volt. Az amerikai diákok a projekt során lassabban és elég értetően kommunikálnak a csapatok tagjaival”.

Shah Vsal Indiából érkezett a Kodolányira. Arra a kérdésre, hogy mit lehet elvárni egy ilyen típusú nemzetközi projektfeladattól hallgatói szempontból, a következőket mondta el:

„Számomra is a nemzetközi kapcsolatépítés jelenti a legfontosabb szempontot. A mostani feladat egy olyan hotel szimulációs gyakorlat, amelynek keretében többféle szcenárió kerül kielemzésre az előre megadott adatok és szempontok alapján. Van korábbi tapasztalatom a Yield menedzsment területén, ezért inkább a stratégiák az izgalmasabbak számomra. Eddig nagyon professzionális tapasztalatokat szereztünk.

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat