Dél-Békésnek fontos a Kodolányi főiskola

Cikk dátuma 2016. szeptember. 29. | KáVé
Dél-Békésnek fontos a Kodolányi főiskola

„Történelmi jelentőségű a főiskola életében az orosházi szenátusi ülés”

Orosházán tartotta meg a Kodolányi János Főiskola Szenátusa az idei tanév első ülését. Az ünnepélyes keretek között megrendezett eseményen részt vett Dávid Zoltán, orosháza polgármestere és Simonka György országgyűlési képviselő, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség elnöke is.

Napirend előtt Dr. Szabó Péter elmondta, történelmi jelentőségű a főiskola életében az orosházi szenátusi ülés; egyrészt az immár orosházi székhelyű intézmény életében az első ilyen alkalom, másrészt a rövidesen huszonöt éves főiskola legelső szenátusi ülésének hangulatára emlékeztet. A résztvevők akkor és ez alkalommal is név szerint bemutatkoztak, röviden szóltak munkaterületükről. 

„Meghatározó év lesz az idei Dél-Békés és a Kodolányi főiskola kapcsolatában, áthelyeztük Orosházára a székhelyünket, s mostantól közösen dolgozunk a térség felzárkóztatásáért.” – emelte ki a rektor.

Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér tudományos rektorhelyettes részletes tájékoztatást adott a Kodolányi főiskola orosházi munkájáról. Kiemelte, az intézmény fejlesztési programja megegyezik a kormányzati tervekkel, amelyben kiemelt hangsúlyt kap Békés megye fejlesztése. Három fontos területre kívánnak fókuszálni, ezek között első az informatika területe. Informatikai tanszéket alapít a főiskola – ezt egyébként a szerdai ülésen egyhangúan elfogadta a Szenátus -, valamint tudományos központtá szeretnék tenni Orosházán az informatikai intézetet. Az új, informatikai tanszék vezetője Berta Ákos lett.

Dr. Szabó Gyöngyvér a fenntartható fejlődés biztosítását és az élelmiszertudomány fejlesztését jelölte meg további fontos továbblépésként. Orosháza egyetemi középvárossá válása reális terv, tekintve, hogy a Kodolányi rövidesen egyetemmé válhat.

Simonka György elmondta, jelentős lépésnek tartja, hogy a Kodolányi János Főiskola áthelyezte a székhelyét Orosházára, hisz abban, hogy a térség és a felsőoktatási intézmény kapcsolata növeli Dél-Békés népességmegtartó erejét.

Hozzátette, a térség fejlesztésében óriási szerepe van az oktatás fejlesztésének, amelyben fontos szerepet kap az, hogy figyelembe veszik a helyben működő cégek, vállalkozások munkaerőigényeit. A helyben megtalálható továbbtanulási lehetőség segíti a fiatalok otthon maradását, a munkaerő piaci igényekhez igazodó képzés pedig az elhelyezkedést.

„ Öt éven belül szeretnénk elérni Dél-Békés népességének fogyását, és húsz éven belül visszafordítani a folyamatot, tehát a növekedést. Évente négyezerrel csökken most a megye lakossága. Számunkra a Kodolányi János Főiskola egy kincs, amely egyik letéteményese lehet annak a célnak, hogy a térségbeli fiatalok megtalálják számításaikat helyben. A Calendula Terv megvalósításával – amelyben fontos partnerünk a főiskola -  szeretnék elérni a térség felzárkóztatását, valamint olyan jövőkép biztosítását, amely vonzza a fiatalokat.” emelte ki Simonka György.

A szenátusi ülésen címzetes egyetemi és főiskolai tanári címeket adott át Dr. Szabó Péter. Tudományszervező és közösségépítő munkájáért Gulyás László professzort a Kodolányi János Főiskola címzetes egyetemi tanári címmel tüntette ki.

Tudományszervezői és oktatói munkássága elismeréseként Miklós Péternek a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanár címet adományozott, Szilágyi Péter pedig kutatói és oktatói munkássága, valamint a határon túli magyar közösségért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként  kapta meg a főiskolai tanár címet.

A Kodolányi főiskola és az Echo Nonprofit Network 2014 decemberében stratégiai együttműködési megállapodást kötött, melynek megvalósításában és működtetésében Ruff Tamás meghatározó szerepet vállalt. Ruff Tamás a 2016-17. tanév őszi félévében a Kodolányi János Főiskolán a Szociális munka alapszakon elindított duális képzés szakmai vezetője lett.

A napirendi pontok között szerepelt még többek között a KJF Szervezeti És Működési Szabályzatának és I. számú mellékletének – organogramjának – módosítása, az intézmény minőségügyi rendszerének megújítása, a Humán Tanulmányok Tanszék ECHO tanszéki csoportjának létrehozása is.

Kép és szöveg: V.I.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat