Calendula Terv

Cikk dátuma 2016. július. 01. | Kitekintő

Összefogással a térség jövőjéért

 

A Dél-Békés Jövőjéért Szövetség egyik alapítója volt Orosháza városa. A szövetség eddigi eredményeiről és a tervekről Dávid Zoltán polgármester nyilatkozott.

A dél-békési térség megtartó erejének és önfenntartó képességének erősítése céljából május 5-én megalakult a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség Simonka György Dél-Békés országgyűlési képviselőjének kezdeményezése alapján. A szövetség tizenhat munkacsoportottal dolgozik, amelyek különböző témák köré épülnek, de összességében komplex fejlesztési programot adnak az egyébként hátrányos helyzetű térség számára. Orosháza Város Önkormányzata a szövetség harmincegy alapítótagjának egyike. Dávid Zoltán polgármester úgy véli, példaértékű összefogásról van szó, és a térség jövőjét kedvező irányban mozdítja elő.

 

– Dél-Békés lakossága 2000 óta közel 10 %-kal csökkent, melynek a természetes fogyás mellett az elvándorlás is oka. Ezt a kedvezőtlen tendenciát szeretné a szövetség megváltoztatni, illetve pozitív irányba befolyásolni a térségfejlesztési koncepció, azaz a Calendula Terv által. Fel kellett ismernünk, hogy a kihívásokra csak közös erővel és tenni akarással tudunk reagálni. Az átfogó program 16 terület köré csoportosítva határozza meg a következő évek teendőit, fejlesztési terveit. Hiszem, hogy az összefogás nagy erőt rejt magában, és a térség jövőjét kedvező irányban mozdítja elő – emelte ki Dávid Zoltán a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagában, melyben arról is kérdezték, miért tartotta fontosnak azt, hogy Orosháza Város Önkormányzata a szövetség tagja legyen.

– Fontos küldetés és felelősség is, hogy a város korösszetétele pozitív irányba változzon, a fiatalok helyben maradjanak, és nemcsak saját jövőjüket, hanem a város jövőjét is építsék. A fiataloknál jelentős probléma a pályakezdőket érintő munkanélküliség. A terv megvalósítása munkahelyteremtéssel, a gazdaság élénkítésével, a mezőgazdaság és a helyi ipar fejlesztésével jár majd együtt, melyhez egy jól kidolgozott és összehangolt koncepcióra van szükség.

Arra a kérdése, hogy milyen kezdeményezések valósultak meg eddig a terv keretein belül, amelyek jelentősek a város és a dél-békési térség szempontjából Dávid Zoltán kiemelte, az elmúlt hónapok tárgyalásainak és munkájának eredményeként 2016 szeptemberében Orosházára költözik a Kodolányi János Főiskola központja.

– A felsőoktatási intézmény rektori hivatalának és könyvtárának áthelyezése jelentős összegbe kerül, melyhez a város 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. Jelentős eredménynek tartom a város életében, hogy a Dunaújvárosi Egyetemmel közös együttműködésben szeptembertől elindulhat a régen várt műszaki képzés Orosházán. Tárgyalunk informatikai képzés elindításáról és majdani jelentős foglalkoztatásról is. Cél az, hogy a képzések bővítése által is a fiatalokat itt tartsuk, ide jöjjenek tanulni, majd tanulmányaik befejeztével itt is maradjanak dolgozni. De említhetem a funkcionális élelmiszerek előállításával kapcsolatos előkészületeket is sok más beruházás és fejlesztés tervezése mellett. A munka számos szakember részvételével, komoly erőfeszítések mellett zajlik – tette hozzá Orosháza polgármestere.

/Forrás: oroscafé.hu/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat