Brüsszelben kapott díjat a kodolányis oktató

Cikk dátuma 2018. november. 13. | KáVé
Brüsszelben kapott díjat a kodolányis oktató

„…terveim között szerepel a Bostoni Egyetemmel való szoros kodolányis csoportmunka”

Olvastam valahol, hogy, a férfiak sikere abban rejlik amióta világ a világ, hogy megtartják az adott szót, amit önmaguknak ígérnek, és megteremtik a világot, amelyben élni akarnak. Kőkemény kitartás, szorgalom és a  születéskor kapott talentumok segítik ebben őket. Mindezek Dr. Zsarnóczky Martin kapcsán jutottak eszembe, aki a hatodik alkalommal megrendezett TOP 30 MasterClass 2018-as programba nem csak bekerült a pályázatával, hanem díjat is kapott a közel tízezer pályamű elbírálását követően. A harminc, jövő reménységének számító kutató munkája az Európai Unió kohéziós céljaiban kiemelt jelentőséggel bír majd a következő tervezési szakaszban. A Kodolányi János Egyetem tanárával nem csak a munkáról beszélgettem.


Mikor és honnan érkeztél a Kodolányi turizmus tanszékére?

Idén augusztusban jöttem Budapesti Corvinus Egyetemről. A Corvinuson a Marketing és Média Intézet Turizmus Tanszékén voltam adjunktusi pozícióban.
Mit tudtál a mi egyetemünkről korábban?

A Kodolányi sikeres, hallgatói központú intézménynek számított a megalakulása óta a hazai felsőoktatásban. Ezenkívül annyit tudtam még, hogy az oktatói csapat – mondhatni - családias légkörben dolgozik együtt.
A szakmai kihívások, lehetőségek arra motiválják az embert – ha elégedett is a munkahelyével -, hogy időnként váltson, új utakat keressen. Ebben a folyamatban miért esett a választásod a Kodolányira?

A Corvinus meghatározó és fontos mérföldkőnek számított a szakmai karrieremben. Viszont abban az esetben, ha a mai globális elvárásoknak kell színvonalasan megfelelni, akkor sokrétű tevékenység végzésére van szükség. A Kodolányi ebben Magyarországon egyedülálló partnernek számít. Nemzetközi viszonylatban a mai oktatók egyben kutatók, és az üzleti életben megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szakemberek is. A Kodolányi erős intézménynek számít idehaza abban, hogy sokféle elméleti és gyakorlati szaktudással rendelkeznek az oktatók, amelyhez párosul az intézménybe járó aktív hallgatók gyakorlati tapasztalata. Ez remek, kreatív légkörnek számít a hazai felsőoktatásban.
Te magad hol végeztél és szereztél tapasztalatokat: egyetem, középiskola, szakmai tapasztalatok?

A szálloda és vendéglátóipar területén kezdtem a tanulmányaimat, részben a vállalkozói gyökerű családi hátteremnek köszönhetően. Gyöngyösön illetve Egerben kezdtem középfokú tanulmányaimat. Németországi szállodai tapasztalatszerzés után felvételt nyertem a Budapesti Gazdasági Egyetem akkori turizmus és vendéglátás karára. Ezt követően, és az elméletben tanultakat kiegészítve az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsiában folytattam szakmai karrierem, részben multinacionális vállalatoknál: P&O Princess Cruises, Marriott International. Mivel életutamat végigkövette az aktív vállalkozói élet – az első cégemet tizenkilenc évesen alapítottam -, ezért Magyarországon mindig több vállalkozásban voltam jelen a turizmus és/vagy a vendéglátás területén. Az évek alatt felhalmozott tudásomat összegyűjtve egy turizmussal foglalkozó oktatási intézmény létrehozásában és elindításában is közreműködtem. Ez a folyamat párhuzamosan zajlott a Budapesti Gazdasági Egyetemen folyó pedagógiai tanulmányaim elvégzésével.

Maradék időmben pedig társadalmi szerepvállalásként a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában folytatok szakmai munkát, illetve a Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárkamara valamint a New York-i székhelyű Amerikai Kereskedelmi és Iparkamaráknak  vagyok aktív tagja. 
Mi a szűkebb kutatási szakterületed?

A Szent István Egyetem Egyedi György Regionális Tudományok Iskolájában, illetve a hollandai Utwente Egyetem Geoinformatika és Földtudományok Intézetében végeztem a kutatásokkal összefüggő tanulmányaimat. A korábbi turisztikai tanulmányaimhoz szorosan kapcsolódik a komplexen értelmezett jóllét és az életminőség tudományos területe. Jelen pillanatban olyan régiós és generációs/demográfiai összefüggéseket vizsgálunk kollégáimmal az erre a célra létrehozott Matralab kutató intézményünkben, amelyben komoly nemzetközi eredményeket is sikerült elérnünk.

Ehhez kapcsolódik, hogy októberben részt vettél egy nagyszabású brüsszeli rendezvényen. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtál?  

Az Európai Bizottság által szervezett Régiók és Városok Európai Hete rendezvényen közel hatezer szakértő, százötven workshop és tematikus kommunikációs fórum várta a szakmai érdeklődőket. Az esemény színvonalát mutatja, hogy Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke és Pavel Telicka alelnök is személyesen részt vett több kiemelt programon. Az immáron 6. alkalommal megrendezésre került TOP 30 MasterClass 2018-as programba harminc olyan, a jövő reménységének számító kutató munkája közé kerültem be, és váltam díjazottá a közel tízezer pályamű elbírálását követően, amelyek az Európai Unió kohéziós céljaiban kiemelt jelentőséggel bírnak majd a következő tervezési szakaszban. Személy szerint azt gondolom, hogy ez az esemény az egyik legkomolyabb mérföldkőnek számít a karrieremben, és ez a díj és elismerés azt is jelenti, hogy a munkánk magas színvonalú és a megfelelő irányba halad.   
Visszatérve az oktatói tevékenységedhez, mindez nyilván beépül a tanórákba is. Milyen tantárgyaid vannak, hányad éveseket tanítasz a Kodolányin?

Jelen pillanatban a turizmus tanszék munkájában veszek részt. Olyan elmélet és gyakorlat központú tárgyakat oktatok, amelyekben komoly részt képviselnek a kreatív csoportos feladatok, az életszerű üzemeltetési problémák, illetve a való életben jól használható megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése. Kiemelt feladataim között szerepel a hallgatói csoportmunka az egyéni kreativitással való ötvözése és a Kodolányin jól bevált személyre szabott innovatív oktatás. Egyébként jelen pillanatban a kodolányis oktatói munkám mellett párhuzamosan zajlik a Bostoni Egyetemen egy a fentiekhez nagyon hasonló hallgatói projektmunkánk, amelynek során szeptemberben el is látogathattak a legaktívabb amerikai hallgatók Magyarországra. Személyes kodolányis terveim között szerepel a Bostoni Egyetemmel való szoros kodolányis csoportmunka kialakításának lehetősége is, amely siker esetén már a jövő félévtől indulhatna. Ezen komoly erőfeszítéssel dolgozunk tanszékvezetőmmel, Dr. Rátz Tamarával közösen. 
Milyennek látod a kodolányis hallgatókat?

Már az első hetekben észrevettem, hogy nagyon sok, a Kodolányihoz lojális hallgató látogatja az intézmény telephelyeit. Meg vagyok győződve, hogy azok a hallgatók, akik az alapszakok elvégzése és némi gyakorlati tapasztalat megszerzése után egyre nagyobb számban ismét visszaülnek a padsorokba, egy olyan értéket jelentenek, amit nekünk az oktatóknak is viszonozni szükséges. Személyesen nagyon jónak tartom a mentorprogramokat, a tematikus heteket, illetve a közvetlen kodolányis hallgatói légkört, mert ez nagyon kedvez a hallgatók minőségi tanulmányainak elsajátításához. Dr. Szabó Péter rektor is nagy hatással volt rám, amikor a személyes oktatási hitvallásáról, a hosszú távú intézményi tervekről és egy lehetséges doktori iskola alapításról is tájékoztatott. Ez a szemlélet olyan garanciát biztosít a hallgatóknak, amely világviszonylatban is egyedül állónak számít.

Kiket tartasz példaképednek?

Eddigi életutam során a családtagjaimon kívül három embernek köszönhetek hihetetlenül sokat. A világhírű hálózatkutató Barabási Albert László professzor egy szakmailag nagyon fontos ponton látott el nélkülözhetetlennek bizonyult útmutatásaival. Záborszky László professzor a New York-i Magyar Tudományos Társaság elnökének tudományos életútja és tapasztalatai nagyon fontos súllyal szerepelnek saját döntéseim meghozatalakor. Dr. Szende Péter a Bostoni Egyetem dékánhelyettese hatalmas munkabírásával és nemzetközi tevékenységével napi szinten járul hozzá napi kapcsolatunk révén a motivációm fenntartásához. 

Fiatal korod ellenére rangot szereztél a szakmában, nyilván ez sok munkával jár. Milyen hátországod van ahhoz, hogy sikeres lehess?

Nemrégen született meg a kislányom, Lilien Bella, aki új színt hozott az életünkbe. Feleségemmel együtt nagyon boldogok vagyunk, hiszen egy új családtag érkezése nem csak nagy boldogság, hanem új kihívást, lehetőségeket is jelent. Terveink és reményeink szerint nem marad egyke a gyermekünk, én pedig igyekszem megtalálni az egyensúlyt a munka és a család vonatkozásában.  

V.I.

 

 

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat