Bemutatkoztak Fehérvár katonái

Cikk dátuma 2014. május. 22. | Kitekintő
Bemutatkoztak Fehérvár katonái

Magyar Honvédelem Napja

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából a katonai élet mindennapjait ismerhették meg a fehérváriak a „Fehérvár katonái” rendezvényen, ahol sor került a „Hazámat szolgálom” honvédelmi vetélkedő eredményhirdetésére is. A versenyben résztvevő diákoknak Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Fucsku Sándor vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka adta át a díjakat.

A katonazenészek hívó „szavára” sok érdeklődő érkezett a Palotai kapu térre a „Fehérvár katonái” programra. A Magyar Honvédelem Napja alkalmából rendezett eseményen a katonák mindennapi életét ismerhették meg az érdeklődők. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezetei mutatkoztak be kiállítással, katonai testnevelés és közelharc bemutatóval. Az eseményen került sor a „Hazámat szolgálom” honvédelmi vetélkedő eredményhirdetésére is, ahol az arany- és bronzérmet az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium csapatai nyerték el.

„Nagyon szép hagyománya Székesfehérvárnak, hogy májusban köszönti katonáit. Büszkén mondhatjuk, hogy a város múltja nyomán történelmi és katonaváros.” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András polgármester. „Ez ránk felelősséget és kötelességet is ró. A hagyományok ápolása mellett ez a rendezvény lehetőséget ad arra, hogy szóljunk, és közösen gondolkodjunk a honvédség jelenéről, jövőjével kapcsolatos teendőkről. Ma ízelítőt kaptunk a katonaélet mindennapjaiból, és a honvédelmi vetélkedőn részt vett fiataloknak köszönhetően vannak, akik továbbviszik ezeket az értékeket.” – tette hozzá a polgármester.

165 évvel ezelőtt történt Buda várának visszavétele. 1992 óta minden év május 21-e a Magyar Honvédelem Napja. „Ezen a napon ünnepeljük azokat a katonákat, akik hősiesen küzdöttek a magyar haza függetlenségéért, és vérüket adták azért, hogy a nemzet fennmaradjon.” – hangsúlyozta beszédében Fucsku Sándor vezérőrnagy. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka hozzátette, több mint tíz évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy Fehérvár katonái bemutatkozzanak a város előtt. Ez a rendezvény kiszélesedett és nemcsak a fehérvári katonák, hanem az Összhaderőnemi Parancsnokság alárendelt katonai szervezetei is képviseltetik magukat a rendezvényen. „Ez a rendezvénysorozat jól mutatja, hogy Székesfehérvár szereti katonáit, és a katonák is szeretik Székesfehérvárt. Ezer szállal kötődünk a városhoz. A város lakói megismerhetik azt a sokrétű tudást, amit ma a magyar katonák a haza védelmében, a nemzetközi missziós szerepvállalásban végrehajtanak, és tevékenységükkel igazolják, hogy méltó utódai a 165 évvel ezelőtt a hazáért harcoló honvédeknek.  Remélem, hogy a jövőben folytatni tudjuk ezt az együttműködést, amelynek záloga a mai nap és a jövőben ránk váró közös feladatok végrehajtása.” Fucsku Sándor vezérőrnagy külön köszönetet mondott a társadalmi és civil szervezeteknek, valamint az egyházaknak, hogy tevékenységükkel hozzájárultak a tematikus hét sikeréhez.

A köszöntőket követően a honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár polgármestere és az ÖHP parancsnoka adományukkal csatlakoztak az idén második alkalommal meghirdetett „Mind egy szálig” jótékonysági kezdeményezéshez.

Egy évvel ezelőtt a Honvédelem Napján Vargha Tamás honvédelmi államtitkár indította útjára a „Mind egy szálig” elnevezésű, itthon eddig példa nélküli jótékonysági kezdeményezést, amelynek célja Fejér megye hadigondozottainak és hadisírjainak ápolása. A karitatív programsorozat 2014-ben is a Honvédelem napjától a Hősök napjáig, azaz május 21-25-ig tart.

/Forrás:ÖKK/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat