Befejeződött a jól-lét kutatási program

Cikk dátuma 2015. február. 20. | KáVé
Befejeződött a jól-lét kutatási program

Székesfehérváron rendezett projektzáró konferenciát a KJF

Tudományos konferenciával zárult február 19-20. között Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskola "Társadalmi konfliktusok - társadalmi jól-lét és biztonság - versenyképesség és társadalmi fejlődés" című nagyszabású kutatás-fejlesztési projektje. 

A Hiemer-házban megrendezett tudományos program megnyitóján Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, és örömét fejezte ki, hogy a projekt eredményeit bemutató tanácskozás helyszínéül a királyi városra esett a választás. „Egy nemzet jól-létét számos tényező befolyásolja, fontos, hogy a tudomány eszközeivel megvizsgáljuk a lehetőségeinket, a fejlesztések várható hatásait” – mondta el többek között.

Ezt követően Dr. Szabó Péter, a KJF rektora „Egy interdiszciplináris tudományos kutatási és innovációs műhely mint tudásközösség működtetésének tapasztalatai” címmel mondta el megnyitó beszédét.

A több mint két éves projekt megvalósítása 2013 januárjában kezdődött el, a TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 pályázaton nyert forrásból közel 280 millió forint állt rendelkezésre kutatásra és fejlesztésekre.  A KJF konzorciumvezetőként vett részt a munkában partnereivel: a győri Széchenyi István Egyetemmel és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközponttal.

Prof. Dr. Szirmai Viktória, a kutatásvezető, a KJF Európai Város- és Regionális Tanulmányok intézeti tanszékvezetője „Társadalmi konfliktusok – Társadalmi jól-lét és biztonság – Versenyképesség és társadalmi fejlődés című interdiszciplináris kutatási projekt szerepe és jelentősége a magyar társadalomról való tudásunk elmélyítésében” címmel tartott összegző előadást. Kiemelte, széles partnerségen alapult a projekt megvalósítása, amelynek során könyvek, tanulmányok sokasága készült, konferenciák, műhelyviták sora segítette az eredményes munkát.

A kutatás fő célja volt a társadalmi konfliktusok, a társadalmi jól-lét, valamint a biztonság összefüggéseinek feltárása, ennek alapján a társadalmi konfliktusok kezelésének a kidolgozása a nemzeti versenyképesség növelése, a társadalmi fejlődés felgyorsítása érdekében.
A jól-léti kutatások egyik fontos feladata, hogy megállapítsák, milyen a lakosság, a társadalom társadalmi, környezeti, gazdasági, mentális szintű jól-léte, és ezek miképpen használhatók a közpolitika szempontjából.

Az alapkutatás öt alprojektből épült fel, amelyek komplex módon kezelték a kiemelt tématerületet, tehát a társadalmi konfliktusok és biztonság területén megfogalmazott kutatási problémát, vagyis azt, hogy ezen konfliktusok negatívan befolyásolják az ország versenyképességét gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt.

Az alprojektek egymásra épülése komplex vizsgálati megközelítési módot kínált. A gazdasági és társadalmi alrendszerek konfliktusainak feltárása mellett sor került egy új, komplex megközelítésen alapuló társadalmi versenyképességi modell kialakítására, az inkluzív jól-léti társadalom megteremtésére, a nemzeti és etnikai, kisebbségi és többségi társadalom kulturális kohéziójának erősítésére, valamint kurrens közpolitikai ajánlások készítésére.

A kutatás eredményeként számos magyar és angol nyelvű könyv, könyvfejezet, tudományos folyóiratcikk született, a résztvevőknek több hazai és nemzetközi konferencián nyílt alkalmuk eredményeiket bemutatni.

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat