Alba Regia Feszt II.

Cikk dátuma 2015. augusztus. 04. | KáVé
Alba Regia Feszt II.

Eric Essix’s Move Trio a Városházán is

Mits Gergely, az Alba Regia Feszt egyik főszervezője, a KJF Művészeti Tanszékének vezetője a KV-nak elmondta, hogy személyes, illetve szakmai kapcsolataikat felhasználva sikerült Székesfehérvárra csábítani a jazzvilág élvonalának zenészeit, így az Eric Essix’s Move Trio vagy az Electro Deluxe csapatát. 

„Minden úgy működik, ahogyan Vörös Tamás barátommal megálmodtuk, igazi fesztiválhangulattal és színvonalas zenével fogadjuk a közönséget Székesfehérváron. Az első nap után és a mai este kezdetén azt mondhatom, hogy elégedettek lehetünk, hiszen a közönség és a fellépők ’egymásra találtak’, fantasztikus hangulat van az Alba Regia Feszt minden programján. A jövőt tekintve pedig nagyszabású terveink vannak.” – tette hozzá Mits Gergely.


A Városháza Dísztermében Mészáros Attila alpolgármester is fogadta az  Eric Essix’s Move Trio tagjait, valamint az Alba Regia Feszt szervezőit. Az alabamai jazz zenekar Székesfehérvár testvérvárosából, Birmingham városából érkezett, és augusztus 5-én, szerdán ad koncertet a Hotel Magyar Király előtti nagyszínpadon este hat órai kezdettel.Mészáros Attila a város nevében örömmel üdvözölte az immár harmadik alkalommal koncertező Eric Essix gitárost és zenekarát. Az Alba Regia Feszttel kapcsolatban az alpolgármester kiemelte, hogy a régi hagyományokra visszatekintő fesztiválon a közönség a legnevesebb külföldi és magyar előadókat láthatja és hallhatja, valamint megismerkedhet a jazz ifjú, helyi tehetségeivel is. Ez a rendezvénysorozat alkalmat ad arra is, hogy Birmingham várossal kulturális kapcsolatot tartson fenn Székesfehérvár. „A Belvárosban rendezett jazz koncertek nézőszáma, ahogyan a hétfői tapasztalatok is mutatják, azt bizonyítja, hogy Fehérváron van igény a minőségi jazz zenére. A szervezők olyan neves előadókat tudtak idén idecsábítani, akik valóban garanciát jelentenek a fesztivál minőségét illetően. Eric Essix csapata harmadszor ad koncertet nálunk, ami komoly visszajelzés abban a tekintetben, hogy szívesen jönnek hozzánk a világhírű jazz zenészek. Ericék esetében külön öröm, hogy éppen az amerikai testvérvárosból érkeztek, ezzel megvalósul az a cél, hogy ne csak hivatal és hivatal között, hanem a kultúra terén is élénk testvérvárosi kapcsolat működjön.” – mondta Mészáros Attila. 

Holnap este hatkor tehát a Hotel Magyar Király előtti nagyszínpadon fergeteges koncertre számíthatunk: az Eric Essix’s Move Trio gondoskodik erről. A világhírű Eric Essix egyébként az 1988-as First Impressions című nagylemeze óta a rock, az R&B és a country stílusaiba is belekóstolt, játékában ötvözi a dél jellegzetes irányzatait, a gospel, a soul és a blues elemeket is. Új utakat is jelent a zene tolmácsolásában a fehérvári jazz fesztivál, a közönségnek az autentikus zenei élmény mellett sok mókázást ígér a fellépés. A világ számos országában koncertező Eric Essix a városházi sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy Magyarországon azért szeret játszani, mert itt a közönség igazán szereti és tiszteli a jazzt. A alabamai gitáros tapasztalatai pedig nem is oly régiek, hiszen 2008-ban és 2011-ben a Kortárs Művészeti Fesztiválon adott koncertet Székesfehérváron.

V.I. - ÖKK

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat