A múzeumlátogatás olyan, mint a zene

Cikk dátuma 2014. június. 13. | Kitekintő
A múzeumlátogatás olyan, mint a zene

Interjú Dr. Csorba Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával

Sokféle válasz adható arra a kérdésre, hogy miért is menjünk múzeumba, miért vigyük oda el a gyermekeinket. Vannak, akik tanulni mennek, szélesíteni műveltségüket, ismereteiket. Mások tartalmas kikapcsolódásra, szórakozásra vágynak, de akadnak olyanok is, akik valamiféle kimondatlan elvárásnak szeretnének megfelelni. Bátran leszögezhetjük, hogy a tudásvágy, a kíváncsiság, a szórakozás egyaránt szerepelhet a motivációink között, és ez mindegy is a végeredmény szempontjából. Belépünk, élményekben van részünk, visszavágyunk. 

Dr. Csorba Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával annak kapcsán beszélgettem a múzeumlátogatásról, hogy a nagynevű intézmény együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Főiskolával.  A főigazgató többek között elmondta, hogy a Kodolányi főiskolával aláírt együttműködési megállapodás megfelel annak az új szemléletnek, amelyet a múzeumpedagógia képvisel.

                                                                 ***

Miért jó egy ilyen híres és nagynevű intézménynek, hogy egy felsőoktatási intézménnyel köt együttműködési megállapodást, és ez mennyire gyakori az Önök életében?

Nem különösebben gyakori ma még, mert annak a felismerése, hogy a közgyűjtemények jövője, hogyan fonódik össze az oktatással, csak mostanában kezd nyilvánvalóvá válni. Ha megnézzük a múzeumpedagógia sikerét az elmúlt évtizedben, akkor értjük meg, miről van szó. Ez nem csak hazánkban van így, a különböző szociológia vizsgálatok a fejlett nyugati országokban és például az Egyesült Államokban is azt mutatják, hogy a közoktatásban is egyre nagyobb szerepe van a közgyűjteményeknek.

Emlékszem, hogy gyermekkoromban a tornaóra még az osztályteremben volt, zsugorkanyarban ugráltunk a padon, és semmi furcsa nem volt abban, hogy a tornaóra normál osztályteremben van. Létezett az a pedagógiai felismerés, hogy a testnevelés lényeges dolog, de még nem volt meg az adekvát környezet. Ma már ez elképzelhetetlen, tornatermek, uszodák vannak, teljesen nyilvánvaló, hogy az iskolai oktatás jelentős része az osztálytermek falain kívül történik. A történelem tanítását adekvát környezetben lehet élményszerűvé tenni, a múzeumpedagógia ezt a felismerést hozza. Nem csak szöveg és tanári magyarázat van, hanem a múzeumban a tárgyak világa, varázslata révén át lehet élni a hallottakat. Ugyanaz a mondat, amelyik száraznak tűnik az osztályteremben, „zenévé, muzsikává” válik egy múzeumi tárló mellett hallgatva, a múzeum közegében. A gyerekekben sokkal mélyebben rögzül a tudás az élményszerűség  eredményeként.

A szociográfiai felmérések például azt mutatják, össze fog nőni az iskola és a múzeum ebből a szempontból, és lehet, hogy ötven év múlva már nem az iskolában tartják a történelem vagy a magyar órát, hanem a múzeumban. A múzeumoknak speciális terei lesznek az oktatásra. Már most is kialakulóban vannak a múzeumpedagógiai foglalkoztatók, de elképzelhető, hogy magát a kiállítást is úgy építjük meg, hogy bizonyos részletei, úgynevezett látványtárak alkalmasak legyenek arra, hogy ott iskolai órákat tartsanak. Ezt a közoktatásban és a felsőoktatásban ugyanúgy meg kell csinálni, mert egyfelől beépülünk az oktatás, a tanítás, vagyis a közösségek újjáteremtésének, újjáalkotásának, az újabb nemzedékek nevelésének folyamatába, másrészt a múzeum érdekeinek megfelelően a gyerekekkel, a fiatalokkal úgy megszerettetjük a múzeumot, hogy a természetes szükségletté válik számukra a múzeumlátogatás. A felsőoktatás területén a múzeumot, mint kutatási lehetőséget is érdemes számba venni.

Ön hogyan látja, mennyire közkedvelt szabadidős elfoglaltság hazánkban a múzeumlátogatás? Mi az, amivel be lehet csalogatni a látogatókat?

Vannak már jelentős eredmények, de még sokat lehet a jelenlegi helyzeten javítani. Látszik az, hogy vannak az életnek olyan sávjai, például az iskolai kirándulások, amikor természetes a múzeumlátogatás, vagy az iskolai ünnepekhez kapcsolódva is szerveznek múzeumlátogatást, a családok egy részének esetében is jelen van. De nagyon erős civilizációs különbségek vannak, a távol-keleti országokban látjuk, hogy ott ez annyira erős, és annyira a mindennapi családi stratégia része. Például most legutóbb volt egy gyönyörű, a magyar arisztokrácia 17-19. századi életét bemutató kiállításunk Koreában, és azt bizony négy hónap alatt több mint hatszázezer ember látta. Ez azt jelenti, hogy a koreai hétköznapi emberek, a családok szabadidő eltöltési szokásában a múzeumlátogatás sokkal erősebben, hatékonyabban van benne, mint nálunk. Van mit tanulnunk tőlük ebben a vonatkozásban, mert abban egyetérthetünk, hogy a múzeumi szórakozás élménye olyan, mint a zene: építi a személyiséget. A múzeumlátogatás hasonlóképpen a zenéhez, nem csupán élményt ad, hanem olyan elvarázsoló közös szórakozást, amit szenvedélyszerűen lehet szeretni.

A múzeumlátogatás sokszínű élményt jelent, ugyanakkor fontos eszköze a szellemi gyarapodásnak is. Rosszul fogalmaztam, amikor azt mondtam, hogy szabadidős tevékenység?

Nem, semmiképpen sem, mert kiegészítik egymást. Most az együttműködés kapcsán arról beszéltünk, hogy a főiskola oktatásába beépül a múzeummal való kapcsolat, nekünk pedig a szolgáltató, a történelmi tudást, élményt adó szolgáltató tevékenységünkbe épül bele mindez. Ugyanakkor az élmény, ami itt majd a hallgatókat éri, olyanná válik, hogy utána a szabadidejükben is vágynak rá. Olyan ez, mint a könyvolvasás vagy a film. Az iskolában is olvasnak és néznek filmet a diákok, és a szabadidejükben is, mert ráéreznek, ráéreztek az olvasás és a filmnézés csodálatos ízére.

A családi programok sorában gyakran szerepel múzeumlátogatás nem titkoltan azzal a céllal, hogy a gyerekek idejében ráérezzenek ennek a csodálatos ízére, ahogyan Ön is fogalmazott. Ám nagy kérdés, hogy melyik életkorban vigyék gyerekeiket először múzeumba a szülők?

Az óvodáskor végén, az kisiskoláskor legelején olyan életkorban vannak a gyerekek, amikor a múzeum már tud egyfajta élményt adni, ekkorra a gyerekek agyában  az időről valamilyen fogalom már kialakul. A természettudományos múzeumokba korábban is lehet velük menni, három és öt éves kor között a gyerek már tud például az állatokhoz viszonyulni, ilyen témájú kiállítást is szívesen megnéz. A történelemnél azt kell mondanom, hogy itt nagyon fontos az időről való gondolkodás. Tehát a történelem akkor élmény, hogyha egyfajta időszalag-élmény kialakul a gyerekekben, azon belül a múlt már valamiképpen tagolódni kezd számukra. Úgy tűnik, hogy az iskola előtti időszak – a hat-hétéves kor –, amikor már lehet értelmesen ilyenfajta programot szervezni, és ettől kezdve aztán minden életkorban lehet újra és újra átélni ezt a csodát.

Kép és szöveg: Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat