A Kodolányin forog a Holnap tali!

Cikk dátuma 2017. szeptember. 08. | KáVé
A Kodolányin forog a Holnap tali!

A producer is kodolányis volt

Dr. Kirády Attila a Holnap tali! producere, egykori kodolányis diák Virágh Ildikó kommunikációs vezető meghívására jött előadást tartani a kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóknak. Az Origó-hét harmadik napján tartott Műhelytitkok című előadáson hallhattunk forgatási kulisszatitkokról, szabadon kérdezhettünk a producertől, sőt megtudhattuk azt is, hogyan szerepelhetnénk a sorozatban. 

„Héló!” – hangzott el a felkiáltás Dr. Kirády Attila előadása elején, amin mindenki meglepődött a teremben, én pedig rögtön tudtam, hogy ezzel kezdem majd az írásom. Dr. Kirády Attila ugyanis jól tudja, hogyan teremthet rendet egy előadóteremben, hiszen amellett, hogy népszerű televíziós producer, pszichológus és egyetemi tanár is. Tanári pályája itt indult a Kodolányin, ahol első diplomáját szerezte az elsőként indított kommunikáció szakon. Tíz évig volt főiskolai adjunktus a KJF-en, ma pedig a közszolgálati egyetemen tanít, nem meglepő tehát, ha előadását olykor rutinosan félbeszakítja a nem elegendő figyelem miatt. Mindenesetre a „hélózás” után minden ment tovább gördülékenyen, én pedig csak sajnálkoztam magamban: mennyire kár, hogy már nem tanít a főiskolán, és nem járhatok az óráira.

Ez az előadás annál is inkább aktuális volt az főiskolánkon, mert a sorozat most a Kodolányi János Főiskola budapesti épületében forgatja legújabb epizódjait. Én magam is úgy írtam a cikk egy részét az iskola folyosóján, hogy közben egyszer-kétszer elmentek mögöttem a szereplők, időnként meg csak annyit hallottam: „Zsuzsi, gyere kérlek, vár a rendező!”. Bevallom őszintén, a szereplőket csak azért ismertem fel, mert az előadás után megnéztem néhány Holnap tali! részt. Sajnos előtte nem is hallottam róluk, de ennek csupán az az oka, hogy már “túl öreg vagyok”. A műsor producerétől ugyanis megtudhattuk, hogy a sorozat célközönsége a 12 és 22 év közöttiek, akik már nemigen néznek tévét. Így a széria kifejezetten internetes platformokra készül, ahol a legjobban elérik ezt a korosztályt. Európában eddig Norvégiában volt egy hasonló próbálkozás, ahol szintén a köztévé indított fiataloknak szóló websorozatot. Természetesen ott is óriási siker lett. Nálunk a Holnap tali! már a 4. évadjánál jár, és a magas nézőszámoknak köszönhetően a Petőfi Tv esti műsorán is helyt kapott, így már nemcsak interneten követhetjük a gimnazista fiatalok életét.

A Holnap tali! tipikusan az a sorozat, amit rengetegen néznek, de csak kevesen merik bevallani. A statisztikák szerint a nézők között magas a fiatal lányok aránya, de talán nem meglepő módon majdnem ennyien követik anyukák is a sorozatot.

A Holnap tali! mára már márkává is vált, amelyet Kirády Attila nagyon tudatosan épített fel. Az előadáson arról is beszélt, hogy egy ilyen típusú brand-et úgy lehet csak építeni, ha minél több platformon megjelenik, mert a célközönség akkor még inkább szereti. Ezért indítottak például telefonos alkalmazást, fellépéseket is vállalnak a sorozat szereplőivel, és a napokban kezdenek el forgatni egy Holnap tali!-s filmet is. A sorozatban jelenleg érettségiző diákokat játszanak a szereplők, akik ennél kicsivel idősebb profi színművészek. Hogy az érettségi után hogyan folytatódik a sorozat, arról nem árult el semmit a producer, azt azonban felajánlotta, ha valaki az iskolánkból szeretne bekerülni a sorozatba statisztának vagy mellékszereplőnek, akkor írjon bátran egy levelet a holnaptali@gmail.com címre. Akik pedig csak a kulisszák mögé szeretnének bepillantani, elég ha bejárnak a főiskolára.

Vendrey Márta

 

Kodolányi János Főiskola

Kodolányi János Főiskola
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Főiskola
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat