A História klubtól a tisztikeresztig

Cikk dátuma 2020. november. 09. | KáVé
A História klubtól a tisztikeresztig

Vizi László Tamás: A feladat mindig megtalált, s mindig voltak, vannak kiváló kollégák, akikkel közösen lehetett,  lehet építkezni


A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült Dr. Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, a Történeti Kutatóközpont vezetője, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, történész-jogász.  

Különleges feladat jutott osztályrészül a történészeknek, nemzedékről nemzedékre örökítik múltunk darabkáit, megbízható forrásokat teremtenek számunkra a gyökereinkről. Hiteles képeket kapunk tőlük, miközben alig gondolunk arra, hogy ami ma történik, az holnap már történelem.

Dr. Vizi László Tamással a munkájáról, a pályája alakulásáról, az életéről beszélgettem.

 

Érdekes az életpályád alakulása; történelem népművelő szakos tanárként végeztél Szombathelyen, ezt követte az ELTE, majd 2002-ben jogi diplomát szereztél. Tűpontosan eltervezett volt ez az építkezés?

Részben igen részben nem, mert minden életpályához nagyfokú szerencse is szükségeltetik, meg egyéb más indíttatás. Veszprémben születtem ott jártam általános iskolába, majd a Lovassy László Gimnáziumban érettségiztem. Már akkor két irányban gondolkodtam a továbblépést illetően. Az apai nagyapámnak köszönhetően nagyon vonzódtam a történelem iránt, ő ugyanis sokat mesélt nekem a világháborúkról és a két világháború közötti időkről. Ugyanakkor a jogászi pálya is mindig nagyon érdekelt. Végül a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola történelem szakára iratkoztam be. Az ott eltöltött négy év olyan szakmai muníciót és szellemi pluszt adott, amiért azóta is hálás vagyok.

Veszprémi származású vagy, Szombathelyen szereztél diplomát, hogyan kerültél végül Székesfehérvárra?

A szerencsének köszönhető, hiszen a feleségem, akivel évfolyamtársak voltunk, székesfehérvári. Együtt kerestünk munkahelyet, ami nem volt egyszerű a 80-as évek közepén. A véletlennek köszönhető, hogy pályakezdőként mindketten tanári állást kaptunk Székesfehérváron. 1985-ben kezdtem el történelmet tanítani az akkor még Május  1. Általános Iskolában.
A tanulmányok sorában az ELTE bölcsészkara következett, megszakítás nélkül végeztem el a főiskola után az egyetemet. Az egyetemi diplomámmal a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában helyezkedtem el, ahol ugyancsak hasznos éveket töltöttem. Ebben az időszakban kezdtem érdeklődni a politika iránt, a helyi közéletben történő változásokat is figyelemmel kísértem. A 80-as évek második fele Székesfehérváron komoly politikai várakozásokkal teli időszak volt. 1985-ben indítottam útjára és 1996-ig vezettem a városi közéletben meghatározó szellemi műhelynek számító História klubot, amelyre ma is nosztalgiával gondolok vissza. A klub rendezvényei nemcsak a történelem tanárokat, a történelem iránt érdeklődőket vonzotta, hanem Székesfehérvár értelmiségének meghatározott találkozóhelyévé is vált. A magyar történelemtudomány legjobbjai mellett olyan személyiségeket is vendégül láthattam, akiket korábban csak a Szabad Európa vagy az Amerika hangja hullámhosszán lehetett hallani, olyanokat, akik aktív szereplői voltak az 1956-os forradalomnak.
Gosztonyi Péter, Kopácsi Sándor, Méray Tibor, Pongrácz Gergely, Kéri Kálmán is megfordultak a História klubban. Komoly szakmai lehetőségeket megalapozó ismeretségek, de bátran mondhatom, hogy barátságok is kötődtek, mindez jó alapul szolgált a Székesfehérvár értelmiségének összefogására.

Tanítás, közösségformálás, rendezvények szervezése, előadások. Izgalmasnak látszik az életednek ezen időszaka is. A szakmai előrelépés sem maradt el, hiszen 1989-ben az akkor induló Tóparti Gimnázium igazgatóhelyettese lettél.

Igen, és ebben a beosztásban hét évig dolgoztam, közben természetesen történelmet is tanítottam. Nagy szakmai kihívás és egyben élmény volt új tantestületet teremteni, egy új középiskola szakmai arculatát megformálni, pedagógiai koncepcióját megalapozni. Az eltelt évtizedek alatt egyébként a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola országosan elismert közoktatási       intézménnyé lépett elő.

A Kodolányi János Főiskola - ma már Egyetem – ugyancsak fontos állomása az életednek. Mikor és milyen indíttatásból csatlakoztál az intézményhez?

Valójában az alapító tagok közé tartozom, az 1992-ben kezdő, évfolyamot már tanítottam. 2000-ig óraadó tanárként tanítottam a főiskolán, akkor Dr. Szabó Péter főigazgató /ma a KJE rektora/ hívott, hogy szervezzem meg a Társadalomtudományi Tanszéket és indítsam el a tanszék által gondozott Nemzetközi Kapcsolatok szakot. Örömmel tettem eleget a felkérésnek. Közben végéhez közeledtek a jogi tanulmányaim. Amikor elvégeztem a jogi kart, rektor úr felkért, hogy vállaljam el a főtitkári feladatokat is. A későbbiekben rektorhelyettesi feladatokat is vállaltam, jelenleg általános rektorhelyettes vagyok.

Tudományos tevékenységedről még nem szóltunk, holott jogtörténeti témájú doktori értekezésed a nyitány. Ennek székesfehérvári vonatkozása is van. Beszélnél   erről?


Fiatal történészként mindenki keresi a maga kutatási területét. Én is így voltam ezzel. Kezdetben 16. századi vár- és hadtörténettel kezdtem el foglalkozni, ebből jelent is meg több önálló munkám. Székesfehérvárról azonban középkori témát és országos kiterjedésű történeti eseményt nagyon nehéz vizsgálni, hiszen folyamatos, budapesti levéltári-könyvtár jelenlétet igényel a munka. A vártörténeti kutatásaim így azzal zárultak, hogy az eredeti szakdolgozatom átszerkesztve, Veress D. Csaba történész barátom tanulmányával együtt megjelent egy közös kiadványban.

Így mindenképpen olyan Székesfehérvárhoz, illetve Fejér vármegyéhez kötődő témát kerestem, amelyet még korábban senki nem kutatott. 1989-ben, az 1809-es győri csata évfordulójára Veress D. Csaba országos konferenciát szervezett Veszprémben, és felkért, hogy írjam meg a Fejér megyei inszurrekció, nemesi felkelés történetét. Így kezdtem hozzá 1989-ben Székesfehérvár és Fejér megye napóleoni háborúk alatti nemesi felkeléseinek kutatásához. És ezzel eljutottam egy olyan korszakhoz, amelyet a magyar történelemmel foglalkozó kutatók nem igazán tekintettek vizsgálati terepnek. A 18. század végén, második József halála utáni időszakkal, a Martinovics-féle mozgalommal kezdődik ez a korszak, és a reformkor kezdetén fejeződik be. Itt van egy kb. negyedszázados periódusa a magyar történelemnek, amelyet a 18. századdal foglalkozó kollégák már nem kutattak, a reformkorral foglalkozók pedig még nem kutatták. Ez a negyedszázados űr a francia forradalom és a napóleoni háborúk Magyarországra gyakorolt hatásának vizsgálatát kínálta. A nemesi felkelést a napóleoni háborúk időszakában négyszer is fegyverbe szólította az uralkodó: 1797-ben 1800-ban 1805-ben és 1809-ben. Nemesi felkelőink 1809-ben egyébként eljutottak a híressé, de leginkább hírhedtté vált győri ütközetbe is. Ez jelentette a disszertációm témáját is. A győri csata csúfos kudarcként jelent meg a közgondolkodásban és a tankönyvekben egyaránt, amit mára sikerült revideálni és a magyar nemesség akkori szerepét és szerepvállalását átértékelni. Büszke vagyok rá, hogy Veress D. Csaba és Ódor Imre mellett ebben nekem is volt szerepem. A kutatásokban sokat segített Erdős Ferenc, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója. A témából született a PhD dolgozatom 2004-ben, illetve egy monográfia 2014-ben: „Kövesd példájokat vitéz eleidnek…” A magyar nemesi felkelés a francia háborúk időszakában, különös tekintettel Székesfehérvár és Fejér vármegye inszurrekciós szerepére címmel, amely a Városi Levéltár és Kutatóintézet gondozásában jelent meg. De nem zárult le ez a téma, folyamatosan jönnek elő újabb részletek, amelyekből újabb tanulmányok születnek.

Másik két történelmi korszak is a kutatásaid tárgya lett. Miért alakult ez így a szakmai pályafutásod során? 

Különösen a dualizmus korának diplomáciáját meghatározó események és szereplők érdekelnek. Emellett a két világháború közötti magyar külpolitika mozgásterének és kényszerpályára szorulásának a vizsgálata áll kutatásaim fókuszában. És itt van a kapcsolódási pont ahhoz területhez, amellyel az utóbbi egy, másfél évtizedben intenzívebben foglalkozom. Hiszen két világháború közötti korszak, de valójában az egész 20. századi magyar történelem és külpolitika Trianonba, a trianoni traumához nyúlik vissza. Ezért tartottam fontosnak annak kutatását és vizsgálatát, hogy milyen okok is vezettek el Trianonhoz, a történelmi Magyarország felbomlásához, s miként sikerül ebből a kilátástalan helyzetből talpra állnia a nemzetnek. Ennek során aztán beleütköztem számos olyan kérdéskörbe, amelyet eddig nem, vagy teljesen téves megközelítésben vizsgált a magyar történettudomány. Ilyenek például a békediktátum aláírásának a körülményei, az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalának kulisszatitkai, az aláírók személye, vagy éppen a békediktátum ratifikációja, de a sort lehetne folytatni.

A Trianon problematika abból a szempontból is foglalkoztat, hogy miképpen lehetett és lehet azt kezelni, s az egyes történelmi korszakokban miként viszonyult hozzá a magyar politikai elit. Az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeimet 2016-ban publikáltam „A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig” című kötetemben, amely Trianon válságkezelésének kilencven évét dolgozza fel. A kötet több magyar és angol nyelvű kiadást ért meg.   

Eljutottunk a huszadik századig a kutatásaidat tekintve. De most beszéljünk a huszonegyedik századról a pályaíved alakulása vonatkozásában. A Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, a Történeti Kutatóközpont vezetője vagy 2019. tavaszától.  Mennyire érzed azt, hogy történészként, emberként „megérkeztél”?

A Magyarságkutató Intézet főigazgatójának, Dr. Horváth-Lugossy Gábornak a felkérése teljesen új kihíváskét ért 2019 tavaszán. Egy frissen megalakult, nemzeti elkötelezettségű intézet tudományos arculatának, profiljának a kialakításában való közreműködés nagy feladat és még nagyobb felelősség. Ugyanakkor nem mindennapi lehetőség is. Ezért aztán nem sokat gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e. Számomra az oktatás és a kutatás, a tanítás és a tudományos munka mindig is összekapcsolódott. Azok a célok, és az a küldetés, amit a Magyarságkutató Intézet magénak vall, nemes célok, a magyar nemzet múltbéli önmeghatározása szempontjából kiemelkedően fontosak. Új szemléletre, új módszertani megközelítésekre, a tudományos eredmények 21. századi, a fiatalokat is elérő, őket is megszólító kommunikációra, friss tudományos vitákra van szükség, melyeket a Magyarságkutató Intézet nemcsak felvállal, hanem ezeknek az élére is áll.

Hogy megérkeztem-e? Soha nem mérlegeltem ezt. Mindig a feladatra koncentráltam. Akár gimnáziumot kellett építeni, akár tanszéket, akár főiskolát, egyetemet, akár tudományos kutatóintézetet. A feladat mindig megtalált, s mindig voltak, vannak kiváló kollégák, igazgató, rektor, főigazgató, akikkel közösen lehetett, s lehet építkezni és sikereket elérni. A Magyarságkutató Intézetben kiváló felkészültségű, dolgozni és tenni akaró kollektíva alakult ki és formálódik. Aki ellátogat az Intézet közösségi oldalaira, az minderről maga is meggyőződhet.

 Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat