78 éves a XIII. kerület

Cikk dátuma 2016. június. 08. | Kitekintő
78 éves a XIII. kerület

Koncz Zsuzsa is a kerület díszpolgára lett

A városrész 1938. június 1-jén vált önálló közigazgatási egységgé, amit minden évben megünnepelnek. Dr.Tóth József polgármester, aki 1994 óta irányítja a kerületet az ünnepségen az idei sikerek közül kiemelte, hogy megkapták a Holnap Városáért díjat, a befogadó város címet, a Nemzetközi Ingatlanszövetség Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán pedig a nemzetközi zsűri ezüst fokozatú díjjal ismerte el a százlakásos passzívházat, amiben bérlakások vannak. 

Az elismerések sorában három kiemelkedő személyiséget, Koncz Zsuzsa előadóművészt, Pataki Ferenc fejszámolóművészt és Szloboda József református lelkészt avatta a XIII. kerület új díszpolgáraivá dr. Tóth József polgármester. Az elismerő címet június elsején a Radnóti Miklós Művelődési Központban (RaM) megtartott ünnepségen vehették át az életútjuk során kimagasló munkásságú, a XIII. kerülethez jelentősen kötődő kitüntetettek.

A díszpolgáravatás a XIII. kerület 78. születésnapja tiszteletére rendezett programsorozat legrangosabb eseménye. Ugyancsak a RaM-beli ünnepségen vehette át kitüntetését az a hat ember, aki XIII. Kerületért díjban részesült, ezt megelőzően pedig tizenöt személynek Polgármesteri Dicséretet nyújtottak át a polgármesteri hivatalban.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címet adományozott

Koncz Zsuzsa előadóművésznek,

Pataki Ferenc fejszámoló előadóművésznek,

Szloboda József református lelkésznek.

A Képviselő-testület az 59/b/2016. (IV. 21.) Ö. K. számú határozatával „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díjat adományozott

Jolsvai András szerkesztő, író, újságírónak helytörténeti értékű írásaiért, lokálpatriotizmusáért;

Dr. Kádár Ferenc házi gyermekorvosnak, kollegiális vezetőnek kimagasló gyermekorvosi tevékenységéért;

Kovács Piroskának, az Angyalföldért Egyesület elnökeként végzett, a közösségi összetartozást erősítő tevékenységéért;

Pál Ferenc plébánoshelyettesnek az Angyalföldi Szent Mihály-plébánia közösségi életében betöltött szerepéért, a kerület egészére kiható egyházi tevékenységéért;

Sumonyi Papp Zoltán író, költő, rádiós szerkesztőnek a kerületben végzett kulturális tevékenységéért;

Ujréti László színművésznek elhivatott művészi teljesítményéért, a József Attila Színház iránt érzett hűségéért;

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete  „Polgármesteri Dicséret” elismerésben részesítette

Barna Krisztiánt, a Prizma Általános Iskola és Óvoda EGYMI rendszergazdáját magas színvonalú szakmai munkájáért;

Bauke Erikát, a Visegrádi utcai szakrendelő fizioterápiás szakasszisztensét a gyógyításban végzett munkájáért;

Csuka Mónika zenész-énekest a zenei kultúra igényes terjesztéséért;

Ferencz Zsuzsannát, a Közszolgáltató Zrt. munkatársát a közművelődés területén végzett tevékenységéért;

Hantiné Joós Erikát, a Polgármesteri Hivatal munkatársát a több mint két évtizedes közigazgatási munkájáért;

Machos Ferencet, a Sprint Kft. vezetőjét a kerületi médiumokban végzett tevékenységéért;

Mándoki László tűzoltó őrnagyot szakmai elhivatottságáért;

Orgován Bertalan közterület-felügyelőt a kerületi közrend, közbiztonság szolgálatáért;

Rozsnyói Ferencet, az Angyalföldi Sport- és Szabadidő Központ nyugalmazott munkatársát a sporthoz, a munkahelyéhez és a kerülethez való hűségéért;

Rusznyák József nyugállományú alezredest a felelősséggel végzett közösségi munkájáért;

Safranyik Gábornét, a Polgármesteri Hivatal munkatársát a közigazgatási munka iránti elkötelezettségéért;

Staniszewski Csabát, a Polgármesteri Hivatal munkatársát kiemelkedő munkájáért, kötelességtudatáért;

Szabó György polgárőrt áldozatkész polgárőri tevékenységéért;

Tóth Edina vezető gondozónőt a szociális ellátás terén végzett magas színvonalú munkájáért;

Tóth István parkolóőrt szakmai tapasztalataiért, hivatástudatáért.



Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat