50 éve épült Fehérváron az első panelház

Cikk dátuma 2015. július. 28. | Kitekintő
50 éve épült Fehérváron az első panelház

Kiállítást és konferenciát is rendeznek

Emléktáblát avattak Székesfehérváron a Deák Ferenc utcában az ötven évvel ezelőtt elsőként felépült panelház homlokzatán. Az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester, Molnár Tamás, a városrész önkormányzati képviselője, Kiss Lajos, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke, valamint a ház egykori építői, volt és jelenlegi lakói vettek részt. Az évforduló alkalmából programsorozatot indít az ARÉV Baráti Kör Egyesület és a Szent István Király Múzeum, amely  Székesfehérvár Önkormányzata fővédnökségével valósul meg.

Ötven évvel ezelőtt kezdődött a nagyipari építkezés a Székesfehérváron, amelynek fontos szerepe volt a város fejlődésében. 

Dr. Cser-Palkovics András köszöntőjében először megemlékezett Kiss Józsefről, az ARÉV egykori vezérigazgatójáról, aki a kerek évforduló kapcsán szervezett programsorozat ötletgazdája volt, de a megvalósulását már nem élhette meg. „Talán nincs is Fehérváron olyan család, amelynek ne lenne személyes élménye az iparosított technológiáról,  vagy ahogy a közbeszédben emlegetik, a panelházakról. Én magam is tizenhat évig éltem a Rákóczi út piros panelépületében a 8. emeleten, rengeteg szép családi emlék köt oda. Amikor arra járok, arra a lakásra felnézve a gyermekkorom jut eszembe, és erről sokan gondolkodnak ugyanígy. A felidézett kor évtizedeiben jelentősen átalakultak a nagyvárosok, ez hatott Székesfehérvárra, a Belvárosra, annak közvetlen környezetére, közlekedési, közszolgáltatásokban vagy éppen közművekben megjelenő infrastruktúrájára. Ezért örülök annak, hogy az ARÉV Baráti Kör Egyesület felvállalva a Szent István Király Múzeummal közösen komoly szakmai munkába kezdett, hogy az emléktábla-avatás mellett kiállítással és konferenciával emlékezzünk ezekre az évekre, hiszen az ötvenéves alapok a további városfejlesztést is meghatározzák.” – fogalmazott köszöntő beszédében dr. Cser-Palkovics András.  

Szendrői Péter visszaemlékezésében az építkezés menetéről és nehézségeiről, a kivitelezés technológiai hátteréről, a város akkori helyzetéről, az itt élők mindenapjairól, valamint a dunaújvárosi házgyárról is beszélt, ahol az épületelemeket gyártották. „Városunkban más technológiákkal és kivitelezőkkel együtt ebben az időben több, mint 21.000, átlagosan évi 850 lakás épült. Természetesen tudjuk, hogy a lakások mai szemmel nézve lehetnének nagyobbak és korszerűbbek, a beépítés is lehetne szellősebb, mégis úgy gondolom, hogy az így közösen létrehozott és most már magántulajdont képező lakásállomány rendkívül nagy értéket képvisel, érdemes karbantartani, gondozni, ápolni és néha visszaemlékezni a kezdetekre, annál is inkább, mivel emlékezetem szerint az első tulajdonosok mindig örömmel foglalták el új otthonukat ezekben az épületekben. Kívánom, hogy a legközelebbi megemlékezés idején a 100 éves jubileum is méltó módon ünnepeljük a jelenlévők többségének részvétele mellett.” – fejezte ki gondolatait és jókívánságait Szendrői Péter.

A jubileumi emléktábla avatásán a Vox Mirabilis Kamarakórus Zemlényi Katica vezényletével lépett a közönség elé,  Kovács Zsuzsa, az ARÉV Baráti Kör Egyesület önkéntese pedig szavalatával tisztelgett a múltnak. A záró gondolatokat Dr. Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum történésze fogalmazta meg, miszerint a programsorozat kiállítással és konferenciával folytatódik a következő hónapokban: „Az a legjobb kiállítás, amely a megnyitóval nem zárul le, hanem a látogatókban további képeket, újságcikkeket és emlékeket idéz majd fel. Azt várom a kiállítástól, hogy új és új utakra vezet majd minket. A tervezett tudományos konferencián az építéstechnológia, az építészet, illetve a városfejlesztés kérdéseit fogjuk körüljárni.”

Az emléktáblát dr. Cser-Palkovics András, Kiss Lajos, Dr. Demeter Zsófia és Szendrői Péter koszorúzták meg.

/Forrás: ÖKK/

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat