"...mondja a költő a magáét"

Cikk dátuma 2014. november. 14. | Szépírók
"...mondja a költő a magáét"

Bakonyi István

Bertók László: Ott mi van?

Bertók László eddigi életműve a sokszínűség egyik mintapéldája. Az ifjúkortól, az ötvenes évek börtönétől napjainkig tartó költői útja bizonyítja ezt. Legújabb verseskötete, az Ott mi van? is ezt az összetettséget mutatja föl. Tudatosan felépített, mintaszerűen megszerkesztett könyv. 

A „hosszúkák”, a tizenkétsorosok és a kétsoros „firkák” világa. A szabadon áradó, helyenként esszé-szerű, nagy ívű gondolati művek, a formailag kötött, a szonetteket fölváltó „egyre közelebb” versek, s aztán a haikukat helyettesítő végső tömörítések, a Firkák a szalmaszálra. A múló időt idézi meg a költő, megírja a maga „őszikéit”, s közben szívszorító szépséggel emlékezik Fodor Andrásra és Csorba Győzőre. A kétsorosok direktebb hangja pedig legújabb közéleti líránkhoz tesz hozzá fontos adalékokat. Elmondhatjuk, hogy ugyanakkor a mindennapi valóságon fölülemelkedni tudó költő, gyakran a végsőkig letisztult művei ezek. Ahogyan a fülszövegben olvashatjuk: „A versek a filozofikus látás- és gondolkodásmód, a természet, valamint a belső, lelki környezet mikrorezdüléseinek összekapcsolódásából, keveredéséből állnak össze.”

Igen sokatmondó az első ciklus címe: Menekül, magyarázkodik. Közvetve az emberi természet sajátosságaira is gondolhatunk e szavak olvasása közben, mint ahogy a töprengő, a dolgok lényegét kereső ember is eszünkbe juthat többek között. Vannak itt közbevetett, zárójeles kérdések, a pontosságra törekvés, s ugyanakkor a kétkedés jelzései. A sorsának kiszolgáltatott ember olykor-olykor hamleti kérdései. Persze, hogy a lét értelmét kutatja és a végső igazságokat keresi – sok évtizedes sikere lírikus pályával a háta mögött. Az ember, a költő, aki „…nem érti, hogy / ha nem ő választja ki már az egyre nehezebb, / zavarosabb, átláthatatlanabb gubancból / a megoldandó (a legfontosabb, a legsürgősebb) / tennivalókat, hanem a dolog választja őt … / …akkor miért szöszmötöl, tesz-vesz, tötyörészik…” (Menekül, magyarázkodik) A közbevetések gyakran megtörik a folyamatot, folyton megállásra késztetik az olvasót, s mindeközben újabb és újabb kérdések tolulnak elő.

Bertók László célba veszi emberi gyarlóságunkat, az emberi kapcsolatok akadályait, a harmónia hiányát. S így jellemzi a szűkebb és a tágabb viszonyokat is. Ám fölmutat pozitív példákat, nemes viszonyokat is. Érzékletesen idézi meg a tragikus körülmények között elhunyt barát és költő, Fodor András alakját, a fonyódi Balatonban végleg elmerült emberét. A somogyi tájból származó rokonlelket. Hiszen: „Méreiek? Tótiak? Buzsákiak? Fonyód? / Annyi csak, hogy az iránytű Londonban, / Indiában, mindenütt a szülőföld, Somogy?” És emlékezik a másik nagy pécsi poétára, Csorba Győzőre Mi van a halál után? c. versében, ahol olvashatjuk a kötet címéül is szolgáló szavakat. „A falnak ezen az oldalán ennyi, / amit tudhatok (remélhetek) ? S ahol te vagy / (ha vagy), ott (lent?, fönt?), ott mi van?” S itt valóban a végső kérdésekre keresi a választ, tizenegy esztendővel a költőtárs halála után. Amikor már nagyjából tisztázódtak a dolgok, kivéve egyet, a legvégsőt.

Az Egyre közelebb c. ciklusban a pillanatokat rögzítő, feszesebb, dalformájú versek folytatják az első ciklus záró kérdésének boncolását. Néhány jellegzetes cím és tartalom: Lelépni tudni, amikor?, Az alant szálló nap, ahogy, A végén csak a történet marad. És itt is kérdések, sőt: megesik, hogy csupa kérdés a vers. (Vajon csak az öregség, az idő?) Szó esik a mulandóságról, az örökkévalóságról, a madarakról, a növényekről, a természetben élő ember helyzetéről. Nem esik szó – legalábbis direkt módon – mindennapi létünk viharairól, zavarairól. A valóságot finom műszerrel vizsgálja, absztrakciói megadják a többféle értelmezés lehetőségét. Rejtelmes, szépséggel átitatott költői világ ez, ilyen részletekkel: „A mulandó s az örökkévaló, / a tétova álom fölött / sűrű bálákban áll a köd, / de képzelettel elmozdítható.” Igen, s ez a képzelet alkotó, mint a romantikusoknál. Ettől persze nem lesz romantikus költő Bertók, bár érzékenysége akár jeles XIX. századi elődeivel is rokonítható. (Nem véletlen, hogy foglalkozott Vörösmarty Mihály életművével is, az Így élt… sorozatban.)  

Gyakran melankolikus, elégikus a hangja ezekben a dalokban.  Jellemző befejezése pl. ez: „Ahogy az utadat elállja, / s begyűrődsz mögéje, alája, / ahogy közötte, mint az álom, / jelet hagysz életen, halálon.” A kimondhatatlant próbálja ő is kimondani, hogy aztán a nagy cél megvalósuljon. Legelső korszakától kezdve folyamatosan úgy alkot un. modern lírát, hogy közben a leghagyományosabbnak mondott szépség és forma nyer új tartalmakat. A megélt idő szellemi lerakódásaként, esztétikai hozadékaként. Olyan az, mint a nyári Balaton színes világa, az ősi erők, az ég, a levegő, a víz harmóniája. S közben érezhető a múló idő okozta keserűség.

A harmadik ciklus, a Firkák a szalmaszálra újabb meglepetést hoz az olvasónak. Sajátos „haiku-folytatás” ez, szabadabb formájú kétsorosaival, a végső tömörítés újabb szándékával. A múlandósággal számol a bölcselkedő költő, miközben a groteszk sem áll távol tőle. Sőt, néhol morbid, máshol meg emelkedett a hangneme. Rögzíti a betegség, a testi romlás nyomait, gyakran kesernyés humorral. Pl. így: „Ne orvosokhoz járj, hanem többet szexelj! / Pirít rám egy sápadt, sánta öregember.” A romlékony test és a romolhatatlan lélek közti feszültséget érzékelhetjük ennek segítségével. Néhol itt is él a hosszabb műveire jellemző lezárással, illetve lezáratlansággal, a továbbgondolásra serkentéssel. A másutt rejtett közéletiség itt nyíltabbá válik, de továbbra is a költő szellemi függetlenségének jegyében. A hajdani börtönélet emlékei is földerengnek, vagy éppen közbeékelődik egy későbbi október 23. mozzanata. „Fujdogál a szellő lyukas zászlókon át. / Minden párt ünnepel. Ünnepli önmagát.” Ez a néhány szó igen frappánsan jellemzi a valóságot – az ünnep ürügyének fölhasználásával. És leírja „zárkatársi vigaszait” 1955-ből, pl. így: „ - A börtön falában mindenkinek van egy téglája. / - Akad, akit egész fal, sőt, öröklakás várja.” Ráadásul tudjuk a „tégla” szó egyéb jelentését is… Ugyanakkor a vers a vigasz, a menekülés lehetősége is minden korban. S a költő gyerekfejjel élte át a háború előtti és alatti éveket, fiatalon a Rákosi-korszakot, egyre érettebben a „létező szocializmust”, idősebben jelenkorunk kuszaságait. S mennyire igaz a felismerés: „Ha elbaltáztad a paradicsomkertet, / most a saját verejtékeddel teremtsd meg.” (Verejtékeddel) A mindenkori ember feladatáról szól itt a költő. Annak a tudatában persze, hogy az „elbaltázás” bizony ismétlődhet. Miként ezt történelmi méretekben is tapasztalhatjuk. Ám ez senkit sem ment föl az alól, hogy verítékével teremtsen. S ebben a világban nem gyönyörű nő Európa (mint a híres Varga Miklós-slágerben), hanem „vén spinévé” fokozódott le. Bizony, ha józanul szemléljük a kontinens folyamatait, igazat kell adnunk Bertóknak…

Látható tehát, hogy többféle formában mondja a költő a magáét, és az is egyértelmű, hogy egyenletes színvonalon, morális és esztétikai értelemben egyaránt.

(Magvető, 2014)

  

   

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat