Magát menedzseli a kodolányis disc jockey

Cikk dátuma 2017. október. 31. | Mozaik
 Magát menedzseli a kodolányis disc jockey

Hajdu-Ráfis Luca – kommunikáció és médiatudomány II. évfolyam

Média szakon tanul a DJ

 „Még nem vagyok igazán ismert, kevés DJ fellépésem van, ilyenkor könnyen elfogy a motivációm is, és sok más dologgal foglalkozom megélhetésem érdekében... ma egy DJ-nek azonkívül, hogy elmegy bulikba játszani, sok más feladata is van. Elsőként például saját zenét készíteni, kiadatni. Aztán egy arculatot kitalálni, megvalósítani. Internetes felületeket létrehozni, szerkeszteni, közösségi médiában jelen lenni, rajongói oldalt kezelni, hirdetéseket indítani… van egy-két nagyobb ügynökség, de hozzájuk nehéz bekerülni, illetve hát értelemszerűen valamit le kell tenni az asztalra, hogy foglalkozzanak veled. Ahhoz pedig, hogy le tudj tenni valamit az asztalra, valahol el kell indulni. Valahogy fellépési lehetőségeket kell szerezni, hogy megmutathasd magad és rutint szerezz.”

Vendrey Márta a Kodolányi János Főiskola másodéves kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója tette közzé ezeket a sorokat a face-oldalán. A most következő interjúban arról faggattam, hogyan egyeztethetőek össze a főiskolai tanulmányaival a fellépések, illetve miként boldogul a dj-világban.

Először a kezdetekről beszélt:

 

A történet ott kezdődik, hogy imádok bulizni, és már tini koromban is minden hétvégén bulizni jártam. A bulikon sok dj-vel ismerkedtem meg, követtem a pályafutásukat, persze a külföldi dj-ket is. Állandóan zenéket töltöttem le, amiket egy amatőr mix programmal raktam össze és vittem házibulikba. Amatőr szinten űztem a dj-zést egészen huszonéves koromig. Aztán felvettek a Táncművészeti Főiskolára és onnantól kezdve néhány évig más utakon jártam. Bár tizenévesként is érdekelt a dj-zés, sokáig olyan komolytalannak tartottam. Igazság szerint szerintem jelenleg is van ezen a szakmán ilyen komolytalan érzés, hogy jaj, ma már mindenki dj, ez nem is munka, olyan könnyű csinálni. Nem akartam én is beállni a sorba, hogy na, itt van megint egy ilyen kis feltörekvő dj. Végül huszonhárom-huszonnégy éves korom körül döntöttem el, hogy nem érdekel, ki mit mond, lesz ami lesz, én azért is belevágok.

Hogyan álltál neki, van-e valami tanfolyam, ami megfelelő tudást adhat hozzá?

Van több tanfolyam is, én a Mixdown Dj School-ba mentem, mégpedig azért mert ismertem az egyik oktatót, Hamvai P.G.-t. Régen is nagyon sok bulijába jártam és tudom, hogy ő azért egy komoly névnek számít a szakmában. Nyilván ma már neki is kisebb a piaca, mert nagyon sok az új, fiatal dj és most már egy régi nagy névre nem feltétlenül őrülnek meg annyira, mint egy újabbra, de nagyon komoly szaktudása van e téren, és a legjobb helyre akartam menni. Én ezt láttam a legjobbnak. Egyébként tanfolyam nélkül is lehet dj valaki, meg lehet tanulni autodidakta módon is, mint sok minden mást is. Én az a típus vagyok, aki szereti hús-vér emberektől megtanulni a dolgokat, nem youtube-ostutorial videókból.

Mennyire nehéz elhelyezkedni?

Nagyon nehéz. Nincs egy darab álláshirdetés se. Tehát a dj szakmában olyan nincs, hogy meghirdetnek egy dj állást és akkor jelentkezel és elmész állásinterjúra. Semmi ilyesmi nincsen, minden klubba kapcsolatok alapján kerülnek be az emberek. Emellett vannak dj versenyek is, ahol meg tudod mutatni magadat, de abból úgy nem lesz munka rögtön. Egy ilyen verseny leginkább csak kapcsolatszerzésre jó.

Van-e példaképed?

Konkrét példaképem nincs. Leginkább a külföldi dj-ket szeretem, de nem mondanám őket példaképnek, inkább úgy fogalmaznék, jó lenne egyszer olyan magas szintre eljutni. Ahhoz, hogy valaki a példaképemmé váljon, tudnom kell, hogy emberileg milyen. Nekem fontos az, hogy ne csak dj-ként remekeljen, az összkép számít, nem csak egy-egy részlet.

Készítettél-e már saját számot?

Még nem, de már rajta vagyok az ügyön. Tavaly beiratkoztam egy zenekészítő iskolába a Sonic Schoolba. Hivatalosan zenei producer képzésnek hívják, de nekem ez olyan komolyan hangzik. El is végeztem már, van róla papírom, de nyilván akkor leszek zenei producer, ha már van valami produktumom. Ami jelenleg még nincs, ugyanis iszonyatosan nehéz saját zenét készíteni. Nem gondoltam volna, amikor jelentkeztem a suliba, hogy ennyire nehéz lesz, hisz’ manapság már minden dj-nek van saját bootlegje, remixe vagy saját zenéje. A legnehezebb, hogy ehhez fül, zenei hallás kell. Ismerni kell a hangnemeket és meg kell tudni hallani a minőségi különbségeket lábdob és lábdob között, taps és taps között. Arról pedig nem is beszélve, hogy tudni kell jól összekeverni és maszterelni azt a sok sávot, amiből egy zene összeáll. Ez egy külön szakma, amit jobb esetben évekig tanulnak. De hát valamilyen szintre azért én is el szeretnék jutni, dolgozom rajta.

Idén nyáron Balatonfüreden zenéltél, hogyan jött a lehetőség?

Csopaki vagyok, Balatonfüredre járok fiatalkorom óta bulizni. Ott ugye volt ismeretségem kapásból és ennek segítségével tudtam elhelyezkedni. Idén ez már a második szezonom volt Füreden.

Mennyire egyeztethető össze a főiskola és a dj-zés?

Amikor az ember már úgy tudja, hogy mit hogyan kell és elég sok buli van a háta mögött, akkor már nem kell az otthoni gyakorolásra időt fordítani. Az iskola annyira nem kemény, hogy minden hétvégén a könyvek fölött kelljen ülni, így nagyon jól összeegyeztethető, hiszen a legtöbb buli hétvégén van.

Hol hallhatunk majd legközelebb?

Győrben vagyok most havi két alkalommal rezidens dj a Club Neo-ban. Novembertől remélhetőleg lesz még egy belvárosi hely, ahol rendszeresen fogok játszani. A facebookon tudjátok követni az oldalamat, ahol a friss fellépéseimen túl képek, videók és mixek is megtalálhatók. 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat