A Nagy Háborúra emlékeztek

Cikk dátuma 2015. május. 09. | KáVé
 A Nagy Háborúra emlékeztek

Interjú Dr. Zachar Péter Krisztiánnal

Olaszország I. világháborús hadba lépésének 100. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát rendeztek Székesfehérváron. A konferencia szervezői Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelye, a Gruppo Alpini Ungheria, valamint a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára, az MTA VEAB Történettudományi Szakbizottsága és a Magyar Történelmi Társulat, a konferencia fővédnöke pedig Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Az emlékülést megelőzően, a Szentlélek katonatemetőben, a rendezvény zárásaként a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékművénél, a Zichy-ligetben került sor koszorúzásra, amelyen részt vett Maria Assunta Accili, Olaszország magyarországi nagykövete is.

A nagyszabású rendezvényt követően kértem interjút Dr. Zachar Péter Krisztiántól, a konferencia levezető elnökétől, a KJF Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Intézeti Tanszékének tanszékvezetőjétől. 

A mostani rendezvénynek mekkora jelentősége van az országos megemlékezések sorában?

A megemlékezésnek, illetve a közös gondolkodásnak elsősorban a tudományos párbeszéd és a történelmi traumák közös feldolgozása szempontjából van rendkívül komoly szerepe. Ennek az emlékülésnek az apropóján közösen mondhatták el véleményüket a száz évvel ezelőtt történt eseményekről olasz és magyar történészek, és mutathatták be egyfelől az olasz történelmi hagyomány és irodalom alapján, másfelől pedig a magyar helytörténeti, illetve hadtörténeti értelmezés alapján, hogy hogyan élték meg és dolgozták fel Olaszország első világháborús hadba lépésének eseményeit a korbeli, tehát hadba vonuló ifjak, és hogyan értelmezi ezeket utólag a történeti hagyomány. Ilyen szempontból, azt gondolom, egymás megértése, egymás álláspontjainak megismerése lehetőséget ad arra, hogy a tanulságokat lefordítsuk a mindennapok nyelvére. Ezalatt azt értem, hogy egy ilyen emlékülés eredményeit például beépíthetjük a tananyagba, történelemórákon lehet foglalkozni azzal, hogy különböző országok hogyan élték meg a mindennapokban a világháború időszakát. Fontos törekvésünk volt, hogy bemutassuk, hogyan éltek a magyar katonák, milyen terepen harcoltak, milyen volt ez az olasz határvonal, a hegyvonulat, a karszt, ahogy a kortársak is nevezték. A konferencián éppen Antonio Sciacovelli tanár úr fejtette ki, hogy magát a poklot járták meg itt mind az olasz, mind a magyar bakák, amikor meg kellett mászniuk ezeket a hegyeket.

Egész Európára nagy hatása volt az első világháborúnak, ezt a konferenciát pedig az olaszokkal karöltve rendezték meg itt Székesfehérváron. Miért?

Tavaly decemberben egy nagyszabású első világháborús konferenciát rendeztünk a magyar szempontból legjelentősebb esemény, az 1914-es limanovai csata kapcsán. Idén, a háború 1915-ös évének századik fordulóján hadtörténeti és politikai szempontból is az olasz hadba lépés a döntő fontosságú, ehhez igazítottuk az időpontot is: azért májusban rendeztük a konferenciát, mert az olasz hadüzenetet 1915. május 23-án küldték meg. Az előadókat is ezen koncepció mentén hívtuk meg, az olasz nézőpontot Antonio Dal Fabbro, az Alpesi Tartalékosok Magyarországi Szekciójának elnöke ismertette, valamint Antonio Sciacovelli, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karának dékánja. Hozzájuk csatlakozott Demeter Zsófia, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum nemrég nyugalmazott igazgatója, Szabó József János hadtörténész, nyugállományú ezredes, aki már nagy régóta foglalkozik a két világháború történetével, valamint Hidán Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett régész és történész, aki bemutatta azokat a fegyvereket, eszközöket, amelyekkel az olasz és magyar katonák harcoltak.

Azt említette, hogy a történelmi traumák feldolgozása szempontjából is fontosak az ilyen konferenciák. Az időben egyre messzebb kerülő, történelmivé váló események emlékét miként lehet méltóképpen megőrizni, közel hozni az emberekhez?

Éppen a távolság ad egyfajta jobb perspektívát ezeknek az eseményeknek. Ahogy telik az idő, lélektanilag, érzelmileg már kevésbé meghatározó egy háború, utódokként kevésbé kötődünk ilyen módon ezekhez a történésekhez és azok szereplőihez. A mostani, immáron centenáriumi időtávlatba kerülő események lehetőséget teremtenek arra, hogy egymás kezét megfogva, békében megtárgyaljuk, hogyan kerülhetett sor arra, hogy két szövetséges nemzet egymás ellen fordult 1915-ben. Arra kerestük a választ, milyen indokok mentén, milyen motivációktól vezérelve jutottak el odáig, hogy egymásnak hadat üzenve vállaltak szerepet a nagy háborúban szerepet. Ennek azért van kiemelkedő jelentősége, mert a magyar történettudományban is egyértelműen látszik, hogy a huszadik század eseményei okozzák a legnagyobb politikai és történészi vitákat. Egy ilyen rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy szakmai szempontokat mérlegelve segíthessük a vitás kérdések tisztázását, és letehessük történészként a garasunkat egy-egy valósnak vélt, számunkra elfogadható magyarázat mellett. Ezzel ugyanis segíthetünk túllendülni a lelki-érzelmi megterhelésen, amit ezek az események jelentenek a társadalom számára. Különösen fontos, hogy mindez az oktatásba is bekerüljön, így tudjuk továbbadni a most felnövekvő generációknak, hogy ezeket az eseményeket, traumákat feldolgoztuk, ebben az esetben például az olaszok és a magyarok már barátságban, közösen emlékeznek mindkét nemzet elesett katonáira.

Vélt és valós sérelmekről beszélt, ennek kapcsán fontos kérdés lehet az is, hogy valóban sikerült-e feldolgoznia a társadalomnak például a trianoni békeszerződés következményeit, kell-e ezzel ma is foglalkozni?

Éppen itt, a Kodolányi főiskolán nemrég lezárult nagy kutatásunk mutatott rá arra, hogy részben Trianon, részben az 1956-os forradalom traumáit nem sikerült feldolgoznia sem a magyar történettudománynak, ennek következtében a magyar népléleknek sem. Egyszerűen nem kerültek a helyükre ezek az események, ezért, legyen szó bármely oldalról, mind a mai napig egyfajta sérelmi politizálás folyik Magyarországon. A történészek legnagyobb felelőssége az, hogy segítsük a nemzetet a megértésben, a feldolgozásban, a korabeli helyzet elfogadásában, ugyanis csak így, a megbékélés útján képes egy jobb jövő irányába haladni az ország. Közép-Európa egy történelmileg és nemzetiségileg egyaránt kevert térség, nagyon nehéz etnikai határvonalakat húzni, hiszen a Kárpát-medence mindig is kifejezetten befogadó volt, számtalan különböző irányból érkező nép hazája. Lényeges lenne, hogy ez a sokszínű térség megtalálja a közös hangot, együtt tudjon emlékezni, nem feledve, de megbékélve.

Ön egyébként hogyan látja, Európa egészére jellemző, hogy emlékezni akarnak a nagy háború eseményeire?

Azt gondolom, hogy ez egyértelműen európai jelenség. A nagy évfordulók mindig megmozgatják nemcsak a magyar és a környező országok közvéleményét, hanem Európa egészét. Azt láthatjuk, hogy rendkívül sok program, elképesztően izgalmas új források kerülnek napvilágra, nagyon sok olyan kutatási eredmény, amelynek nyilvánosságra hozatalát a kutatók pontosan a centenáriumra időzítették. Ausztriában, Olaszországban és Németországban is sorra rendezik az első világháború eseményeit feldolgozó konferenciákat. Mindez nagyon fontos az Európai Unió szempontjából is, hiszen Oroszország kivételével minden háborús résztvevő tagja ennek a közösségnek, amelyben az országok elkötelezték magukat egy közös értékrendszer mellett. Nem véletlen, hogy uniós forrásokat is megnyitottak a kutatások támogatására. Lehetőség van például olyan nemzetközi kutatási pályázatok benyújtására, amelyek kimondottan arra irányulnak, hogy miként lehet feldolgozni a háború traumáit. Ez is azt mutatja, hogy nemcsak az egyes közép-európai országok számára fontosak ezek az események, az Európai Unió vezetése Brüsszelben is úgy látta, hogy igenis fontos ezen traumák   feldolgozására időt és pénzt áldozni.

Kép és szöveg: Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat