25 éves Székesfehérvár Önkormányzata

Cikk dátuma 2015. október. 21. | Kitekintő
 25 éves Székesfehérvár Önkormányzata

Díszközgyűléssel ünnepelték a jubileumot

Székesfehérvár Önkormányzata megalakulásának negyedszázados jubileumát ünnepelte kedden este a Vörösmarty Színházban. A Díszközgyűlés vendégei között ott voltak a helyi közélet egykori és jelenlegi szereplői: polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzők, önkormányzati képviselők, valamint a város főbb intézményeinek, szervezeteinek vezetői. Az ünneplők között volt dr. Simon László kormánymegbízott, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Spányi Antal megyés püspök, Oláh József ezredes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának megbízott törzsfőnök-helyettese, dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Kovács Zoltán, Fejér megye jegyzője, a város egykori polgármesterei, Balsay István és Warvasovszky Tihamér, valamint dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője. Az est házigazdája dr. Cser-Palkovics András polgármester volt.  Az ünnepi közgyűlés a jelenlévők néma főhajtásával kezdődött, ezzel emlékeztek mindazokra, akik az elmúlt negyedszázadban Fehérvárért dolgoztak, de ma már nincsenek közöttünk.

Az ünnepi Díszközgyűlésen az évfordulót Balsay István, a város 1990-ben megválasztott polgármestere köszöntötte: „Bármily szerencsétlen helyeztetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog.” – kezdte ünnepi beszédét Széchenyi István szavait idézve.

Felidézte a rendszerváltáshoz kapcsolódó eseményeket, a helyi önkormányzatok megalakulását, az önkormányzatiság alapelveit, a vonatkozó törvényeket, majd az 1988-as Szent Jobb körmenettel kezdve összefoglalta a legfontosabb Székesfehérvárhoz kapcsolódó törekvéseket és eredményeket. Balsay István felidézte az Önkormányzat megalakulásának körülményeit, beszélt arról is, hogy milyen problémákkal, feladatokkal álltak szemben az első tisztségviselők. Köszönetet mondott munkatársainak, a város egyházainak, civil szervezeteinek és a város polgárainak az együttműködésért, a szolidaritásért, az útmutatásért, és a kritikákét. Ünnepi beszéde végén az egykori polgármester Albert Schweitzert idézte: „Isten nem a sikert várja tőlem, hanem az erőfeszítést, nem a célba érést írja elő, csupán menet közben akar találni visszatérésekor”.

Az ünnepi műsor felvonultatta az elmúlt huszonöt év legfontosabb székesfehérvári eseményeit: a megjelent vendégek számára a Fehérvár Médiacentrum által készített vetítéssel idézték fel a történéseket Vakler Lajos összeállításában. A jeles esemény műsorvezetője Závodszky Noémi színművésznő volt. Az Alba Regia Táncegyüttes részletet mutatott be Mozdulatlan legendák című előadásából, majd az Alba Regia Szimfonikus Zenekar köszöntötte a 25 éves Önkormányzatot, Drahos Béla vezényletével Farkas Ferenc Kárpáti rapszódia című művével. A Díszközgyűlés az Alba-jazz-generációk fellépésével folytatódott: az ünnepi estre komponált Autumn Leaves című számban Vörös Tamás vezetésével Vörös Janka, Mits Gergely, Mits Márton, Hámori János, Cserta Balázs, Mike Krisztián, Horváth János, Vörös Milán és Máté Sándor zenéltek együtt a színpadon. Az este műsorszámait a DNS Company Fehérvár felett szállok című dala zárta, amit a közönség Katona Lóránt, a Fehérvár Hangja korábbi döntőse előadásában hallgathatott meg.

A Díszközgyűlés dr. Cser-Palkovics András ünnepi beszédével zárult. A polgármester Szinável Tibor korelnök szavait idézte fel, aki a következőket mondta a 25 évvel ezelőtti alakuló közgyűlésen: „Akik most itt vagyunk, ne képzeljük egy pillanatra sem, hogy hatalmat kaptunk. Kaptunk egy megbízást, mely szolgálatra kötelez: városunk lakóinak szolgálatára. Mi itt jelenlévő képviselők pedig értsük meg, hogy szolgák vagyunk, a szó szoros értelmében! A választók szolgálata alázatot követel, nem fennhéjázását, uraskodást, fölényeskedést, azokkal a választókkal szemben, akik tőlünk várják gondjaik, bajaik személyes és közös kívánságaik és közös akaratuk meghallgatását, tőlünk várják segítőkészségünket, és mindazon reményeiket megoldani, melyek a többség óhaját tükrözik. A feladat nem könnyű, mert a körülmények a haladó idő, a lehetőségek szorosak és behatároltak. Sok függ a testület hozzáállásától, segítőkészségétől és szakértelmétől. Ehhez járulhat a lakosság türelme, problémáinak feltárása, érdekeik messzemenő elemzése.”

„Egy több mint ezeréves városban 25 évre emlékezni úgy tűnik, mintha egy pillanatot ragadnánk ki a történelemből. De ez a pillanat a város életében annak fejezetei között mégis kitüntetett helyet kap, mert a demokráciáról szól.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András. Kiemelte, a visszatekintés és az ünneplés igénye három indokkal írható le: a szabad, demokratikus társadalom megléte, a Székesfehérvárhoz kötődő közös érzések és a köszönet kifejezése az önkormányzati képviselőknek és tisztségviselőknek, akik vállalták a város szolgálatát.

A 25. évfordulót ünneplő rendezvény pohárköszöntőjében Warvasovszky Tihamér egykori polgármester utalt arra a tizenhat évre, amelynek során polgármesterként töltött be közéleti szerepet, majd személyes jókívánsággal zárta beszédét: „Nekem, mint fehérvárinak, aki szereti szülővárosát, akinek gyermekei és unokái is kötődnek ehhez a városhoz, az érdekem az, hogy a városvezetés sikeres legyen, és ez a város tovább fejlődjön.  Ehhez kívánok sok sikert. Isten éltesse a 25 éves önkormányzatiságot, Isten éltesse Fehérvárt!”

/Forrás: ÖKK - fotó: Simon Erika
szöveg: Fraller Ildikó/

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat