A Társadalomtudományi Tanszék 2000. augusztus 28-án alakult meg, a korábbi Társadalom és Neveléstudományi Tanszék kettéválasztásával. Az újonnan létrejött Tanszék tudományos, tudományszervezési, oktatási és szakgazda feladatokat lát el, emellett fontos feladatának tarja az értelmiségi létre történő felkészítést, a tehetséggondozást is.
A tanszék munkatársai a hazai és nemzetközi élet elismert szakemberei, számos könyv, tanulmány és egyéb publikáció szerzői, hazai és nemzetközi tudományos műhelyek, szakmai szervezetek tagjai és vezetői. Oktatóink között MTA nagydoktor, az Orosz Tudományos Akadémia nagydoktora, az ENSZ volt nagykövete, a szakma legismertebb biztonságpolitikai és Közel-Kelet szakértői, a Külügyminisztérium munkatársai, volt és jelenlegi diplomaták, konzulok, nagykövetek is megtalálhatóak. Széleskörű gyakorlati tapasztalattal párosuló elméleti ismereteik, oktatási és tudományos tapasztalataik lehetővé teszik a gyakorlatorientált képzés megvalósulását.
Szakgazda tanszékként irányítjuk a Globális világ diplomáciája és a Bűnmegelőzési menedzser szakirányú továbbképzési szakokat.
A képzési program kialakítása során a régió munkaerőpiaci igényeiből kiindulva, elsősorban gyakorlati ismereteket közvetítő képzési szerkezet kialakítására törekedtünk. Ennek eredményeként a szakot elvégző hallgatóink képessé válnak a minisztériumok, kormányzati szervek, állami intézmények nemzetközi és európai uniós feladatainak ellátására. Alkalmasak lesznek a kis- és nagyvállalati szférában nélkülözhetetlen külkapcsolatok elmélyült, magas színvonalú elméleti és gyakorlati művelésére, ismereteik kreatív alkalmazására. Képesek lesznek kielégíteni a régió fejlett, külgazdasági kapcsolatokat kiépítő, a globális gazdaságba és a regionális hálózatokba betagolódó igényeit.
Európai uniós csatlakozásunk és az egyre szélesedő nemzetközi kapcsolatrendszerek mind nagyobb igényt támasztanak olyan gyakorlati szakemberek iránt, akik multidiszciplináris társadalomtudományi ismereteiket ötvözni tudják az európai integrációval kapcsolatos speciális gyakorlati irányultságú ismeretekkel és készségekkel.
A szakot elvégző hallgatóinkat várhatóan alkalmazni fogják az állami és a gazdasági élet legtöbb területén: kis- és középvállalatoknál, multinacionális cégeknél, az önkormányzatok külügyi irodáiban, a közigazgatás különböző szintjein, a non-profit és a regionális fejlesztéssel foglalkozó szervezeteknél, EU pályázatíró cégeknél.
Az alapos elméleti háttérismerettel, gyakorlati tudással és magas szintű nyelvismerettel rendelkező nemzetközi kapcsolatok szakértők ezért válhatnak a regionális és országos munkaerőpiac keresett szereplőivé.
A Nemzetközi tanulmányok szak képzési szerkezete és tartalma:
A képzési idő: 6 félév,
Szakirányok:
Specializációk:
Nemzetközi Szakkollégium:
A hallgatói öntevékenységre is építve kínál változatos szakmai programokat, s nyújt lehetőséget egy-egy kérdéskör mélyebb és alaposabb körüljárására.
Nemzetközi Szalon:
A rendezvénysorozat keretében rendszeresen vendégül látjuk a szakmai közélet egy-egy szereplőjét, akiknek az előadása után kötetlen eszmecserére nyílik lehetősége.
Aktív szakkollégiumi munka:
Legtehetségesebb hallgatóinknak nyújt lehetőséget a mesterképzésre történő felkészüléshez. Évek óta sikeresen működik A Nyugat-Balkán biztonságpolitikai kihívásai szakkollégium, melyet a katonai Felderítő Hivatal szakembereivel együtt közösen szervezünk és a szorgalmi időszak 14 hetében heti rendszerességgel tartunk.
A tanszék oktatói számos tanszéki, főiskolai, hazai és nemzetközi kutatócsoport munkájában tevékenykednek:
A Nemzetközi tanulmányok alapképzési szakon az oklevél megszerzésének feltétele:
A szakmai gyakorlatot olyan gyakorlati helyszíneken teljesítik hallgatóink, ahol az elméletben megtanult ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazni tudják. (pl.: állami és kormányzati szervek, non-profit szervezetek, önkormányzatok, európai uniós tagságunkból adódó feladatokat ellátó szervezetek, civil szervezetek, kis- és középvállalkozások, multinacionális vállalatok). A gyakorló helyekkel a Kodolányi János Főiskola együttműködési megállapodást köt, amely rögzíti a gyakorlat időtartamát, a munkakörök típusát, a hallgatók feladatait, az elvégzendő szakmai munka részleteit, s megnevezi a gyakorlóhely részéről a hallgatók munkáját segítő, irányító, ellenőrző munkatársakat.
A gyakorlatról annak végeztével a hallgatók írásbeli beszámolót készítenek, ismertetik elvégzett feladataikat, és elemzést készítenek arról, hogyan tudták alkalmazni az elméletben megszerzett ismereteiket. A hallgatók nyári szakmai gyakorlatán nyújtott teljesítménye az írásbeli beszámoló, valamint a gyakorlatvezető által készített értékelés alapján kerül elfogadásra és minősítésre.
A tanszék szakmai gyakorlati partnerei:
1. Tudomány napi konferenciák
2008. december 1-2-3: „Háborús hátország 1914-1918" Nemzetközi konferencia
Rendezők: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Kodolányi János Főiskola Társadalomtudományi Tanszék
2007. november 14. Az élet tanítómestere? Történetírás, oktatás és kutatás a 19-21. századi Magyarországon
Együttműködő partnerek: Kodolányi János Főiskola Történeti Műhely, Kodolányi János Főiskola Kulturális Tanulmányok Tanszék, MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság, Magyar Történelmi Társulat, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára, ELTE Történeti Intézet, Hadtörténetírás Alapítvány
2006. november 15. Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi és lokális narratívái
Együttműködő partnerek: MTA VEAB, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, 1956-os Intézet
2005. november 3. Közép- és Kelet-Európa integrálódása az egységes európai térségbe
Együttműködő partnerek: MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Kodolányi János Főiskola Európai Közpolitika és Szociális Szolgáltatásmenedzsment Tanszék
2004. november 4. Béketeremtés-Békefenntartás
Együttműködő partnerek:
MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány
2003. november 5. Európai Uniós csatlakozásunk kulturális hatásai
Együttműködő partnerek: MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja (Szlovákia)
2002. november 14. A magyar felsőoktatás és humán erőforrás fejlesztés
Együttműködő partnerek: MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság, Magyar Politikatudományi Társaság Észak-Dunántúli Szakosztálya
2001. november 8. Huszonegyedik századi jövőképek
Együttműködő partner: MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottság
2. Egyéb konferenciák
2009. szeptember 10: „Politika - egyház - mindennapok" Fiatal kutatók Európa és Magyarország XVIII-XXI. századi történelméről.
Rendezők: Modern Minerva Alapítvány és a Kodolányi János Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke
2008. szeptember 11: „Egyén és nemzet Európa Történetében". Fiatal történészek és társadalomtudósok konferenciája, Budapest.
Rendezők: Modern Minerva Alapítvány és a Kodolányi János Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke 2005. december 2-3. A „bukott" államok, mint a 21. század fő problémái
Együttműködő partner:
Teleki László Külpolitikai Tanulmányok Intézete
2005. október 3. The Euro-Mediterranean Partnership workshop és nemzetközi konferencia
2005. április 7. Törökország EU csatlakozásának kérdőjelei
Együttműködő partner: Teleki László Külpolitikai Tanulmányok Intézete
2003. április 3. Városok és régiók az Európai Unióban
Együttműködő partner: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Európai Integrációs Hivatala
2003. április 3. Mit ér a magyar diploma az Európai Unióban és a munkaerőpiacon?
Együttműködő partner: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Európai Integrációs Hivatala
2009.
2008.
Oláh László, alezredes, Szarajevó NATO összekötő tiszt
Dr. Martin Greene, Magyaországi Ír Nagykövetség / nagykövet
Dr. Janis Overlock, Texarkana University, USA / vendégtanár
Magdalena Balut, A.F. Modrzewski Cracow University College, Lengyelország / vendégtanár
2007.
Dr. Rábai Zsolt, NATO Public Diplomacy magyar vezetője
Ibrajev Rashid, Magyarországi Kazah Nagykövetség / nagykövet
Dr. Joó Marianna, Magyarországi Ír Nagykövetség / ír attasé
2006.
Dr. Békési László, Budapesti Corvinus Egyetem,
Sanguansri Török, Nakhom Pathhon Rajhabat University, Thaiföld / vendégtanár
Steven Török, Nakhom Pathhon Rajhabat University, Thaiföld / vendégtanár
Tom Wagy, Texarkana University, USA / vendégtanár
Dmitrij Tkacs, Magyarországi Ukrán Nagykövetség / nagykövet
Robert Hage, Magyarországi Kanadai Nagykövetség / nagykövet
2005.
Dr. Sáringer János, JATE BTK
Dr. Deák András Teleki László Külpolitikai Intézet
Dr. Inagawa Teruyoshi, Magyarországi Japán Nagykövetség / nagykövet
Antony Alcock, University of Ulster, Írország / vendégtanár
Tom Wagy, Texarkana University, USA / vendégtanár
2004.
Dr. Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője
Bombera Krisztina MTV amerikai tudósítója
George H. Walker, Magyarországi Amerikai Nagykövetség / nagykövet
Ruth LaMonte, Birmingham-Southern College, USA / vendégtanár
Shishelina Ljubov, Orosz Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete, Oroszország / vendégtanár
2003.
Dr. Kádár Béla, akadémikus
Dr. Gordos Árpád, miniszteri főtanácsos, MEH Európai Ügyek Hivatala
2002.
Dr. Inotai András MTA Világkutató Intézet
Dr. Pais István, ELTE BTK
2001.
Joseph von Komlóssy, Az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának alelnöke
Főiskolai és egyetemi tanári székfoglaló előadások
Dr. Lukács László, Dr. h.c. Szabó Péter Ph.D, Dr. Farkas Gábor, Dr. Demeter Zsófia, Dr. Gazdag Ferenc
1. Középiskolai történelmi, diplomáciatörténeti és hadtörténeti vetélkedők
2008-2009. évi tanév: Osztrák-Magyar történelmi kapcsolatok a 19-20. században
Együttműködő partnerek: KJF, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Arcanum Adatbázis Kiadó és Fejlesztő Kft., Kossuth Kiadó Zrt.
2007-2008. évi tanév: Az Osztrák-Magyar Monarchia és a Balkán
Együttműködő partnerek: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Rubicon Történeti Folyóirat, Duna Televízió
2006-2007. évi tanév: A második világháború
Együttműködő partnerek: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Rubicon Történeti Folyóirat, Duna Televízió
2005-2006. évi tanév: 1956 nemzetközi és hazai narratívái
Együttműködő partnerek: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Rubicon Történeti Folyóirat, Duna Televízió, 1956-os Intézet
2004-2005. évi tanév: Napóleon és a bécsi kongresszus
Együttműködő partnerek: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Rubicon Történeti Folyóirat, Duna Televízió
2003-2004. évi tanév: Az első világháború
Együttműködő partnerek: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténetírás Alapítvány, Rubicon Történeti Folyóirat, Duna Televízió
2. Egyéb vetélkedők
2005. Japán és mi
Együttműködő partnerek: Magyar-Japán Gazdasági Klub, Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszék
A tanszék által gondozott kiadványok
A tanszék által rendezett konferenciák tanulmánykötetei
| Cím | Kiadó, kiadás helye, kiadás éve |
Szerkesztő |
| Huszonegyedik századi jövőképek | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2002. | Beszteri Béla, Vizi László Tamás |
| A magyar felsőoktatás és humán erőforrás fejlesztés | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. | Beszteri Béla, Vizi László Tamás |
| Európai Uniós csatlakozásunk kulturális hatási | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004. | Beszteri Béla, Vizi László Tamás |
| Béketeremtés - Békefenntartás | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2005. | Beszteri Béla, Vizi László Tamás |
| Törökország EU-csatlakozásának kérdőjelei. Tanulmányok-dokumentumok | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2006. | N. Rózsa Erzsébet, Vizi László Tamás |
| Közép- és Kelet-Európa integrálódása az egységes európai térségbe | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2007. | Beszteri Béla, Vizi László Tamás |
A tanszék által gondozott főiskolai jegyzetek
| Cím | Kiadó, kiadás helye, kiadás éve | Szerző |
| Bevezetés a nemzetközi kereskedelempolitikába | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2002. | Dr. Mikósdi György |
| Nemzetközi politika elmélete I. (Nemzetközi viszonyok államközpontú alrendszere) | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. | Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér |
| Nemzetközi politika elmélete II. (A nemzetközi viszonyok nem-államközpontú alrendszere) | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. | Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér |
| Filozófiatörténet (A filozófia kultúrtörténete) | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. | Dr. Darai Lajos Mihály |
| Gazdaságtörténet | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004. | Dr. Farkas Gábor |
| A gazdasági diplomácia új dimenziói a globalizáció erőterében | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004. | Dr. Mikósdi György |
| Introduction to the European Union | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004. | Wirthné Móricz Zsuzsanna |
| Családjog | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004. | Dr. Szabó László |
| Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2005. | Dr. Gazdag Ferenc |
| Konferenciaszervezés | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2005. | Dr. Pusztai János |
| Jogi ismeretek | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2006. | Dr. Bérces László, Dr. Szabó László |
| Etika | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2006. | Dr. Krokovay Zsolt |
| Jogszabálygyűjtemény és vázlatok a Jogi alapismeretek, az Alkotmányjog, valamint a Köz- és magánjog tantárgyakhoz | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2006. | Dr. Pap András László |
| Rendvédelem, terrorizmus, emberi jogok | Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2007. | Dr. Pap András László |
A tanszék egyéb kiadványai
| Cím | Kiadó, kiadás helye, kiadás éve | Szerkesztő |
| Laudatio et salutatio (Tanulmányok Farkas Gábor születésnapjára) | Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata - Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, 2004. | Csurgai Horváth József, Demeter Zsófia, Vizi László Tamás |
Nemzetközi Kapcsolatok/Tanulmányok szakos hallgatók részvétele a helyi TDK-konferenciákon 2002-2008
Őszi intézményi TDK, 2008. november 14.
|
Szuri Dóra |
Az iráni nukleáris program |
Dr. Demeter Zsófia |
|
Molnár Gábor |
Út Madartól Isztimérig, avagy a csehszlovák-magyar lakosságcsere testközelből |
Nagyné dr. Rózsa Erzsébet |
|
Ófalvi Andrea |
Svájc titka - a pénzügyi rendszer |
Dr. Somogyi Ferenc |
Tavaszi Intézményi TDK, 2008. április 11.
| Csiba Kitti Kíra (I. helyezés) |
Menekülés 1956-ban Magyarországról | Dr. Vizi László Tamás |
Őszi Intézményi TDK, 2007. november 23.
| Csiba Kitti Kíra (II. helyezés) |
Nők a dualizmus korában | Dr. Demeter Zsófia, Dr. Zachar Péter |
| Molnár Attila | A nukleáris fegyverkezés korlátozásrendszerének kérdései | Nagyné dr. Rózsa Erzsébet |
Őszi Intézményi TDK, 2006. november 17.
| Benkő Adrianna Csiba Kitti Kíra Koza Judit |
A modern Törökország megteremtője, avagy Kemál, aki nemet mert mondani | Dr. Demeter Zsófia |
| Kiss Nikolett | Horvátország uniós integrációjának kérdései | Lőrinczné Bencze Edit |
| Mesterné Schäffer Ibolya | 60 éve történt - kitelepítés Solymáron | Dr. Demeter Zsófia |
Intézményi TDK, 2005. november 25.
| Bencsik András | Az EU alkotmányának születése az amerikai alkotmány keletkezésének tükrében | Dr. Pap András László |
| Földi Mariann | Magyarok Afrikában | Dr. Lukács László |
| Kiss Nikolett | Horvátország uniós integrációjának aktuális kérdései | Zachar Péter Krisztián |
Intézményi TDK, 2004. november 12.
| Tóth Zoltán | Panzer, a német páncélos erők fejlődése és története a II. világháborúban | Firnicz István |
| Böszörményi Nagy Gergely (I. helyezés) | Törökország Európai Integrációjának hatásai a transzatlanti kapcsolatrendszerre | Nagyné Rózsa Erzsébet |
Intézményi TDK, 2002. november 29.
| Fodor Ruth Elida | Kelet-Közép-Európába irányuló külföldi tőkeáramlás | Dr. Somogyi Ferenc |
| Matic Djurdjica (különdíj) | Közép- és Kelet-Európa demokratizálódó politikai rendszereinek összehasonlítása és néhány sajátos vonása | Firnicz István |
| Kapitány Fanny | Fenntartható Fejlődés avagy a világ küzdelme Földünkért | Wirthné Móricz Zsuzsa |
| Pozsgai Dávid (II. helyezés) |
MOL kontra állam - Liberalizáció születőben | Hinek Mátyás |
Szakmai kirándulások a Nemzetközi kapcsolatok / Nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók részére:
A Kodolányi János Főiskola lehetőséget biztosít hallgatóinak - az Erasmus ösztöndíjprogram keretén belül - külföldi résztanulmányok folytatására. A pályázat feltételeiről részletes információt itt olvashat.
A Nemzetközi kapcsolatok / tanulmányok szakos hallgatók az alábbiakban felsorolt országokban, intézményekben tanultak:
2008/2009:
2007/2008:
2006/2007:
A tanszék - szintén az Erasmus ösztöndíjprogram keretében - külföldi hallgatókat is fogadott az alábbi intézményekből:
2008/2009:
2007/2008:
2006/2007:
2005/2006: