"A diák mindig fél, amikor középiskolásként hallja, hogy egyetem, főiskola, és nem tudja, mire számítson. Én is így voltam ezzel, hogy úristen, a rektor és a tanárok, az adjunktusok. Ezek félelmetes szavak, illetve titulusok voltak annak idején, de a legnagyobb meglepetésemre barátként kezeltek bennünket, ha lehet tanár és diák között ilyen kapcsolat. A legszebb három és fél évemet töltöttem Székesfehérváron."
(Abebe Dániel, idegenforgalmi és szálloda szak 1998
Back II Black)
"A Nézőpont Intézet tanácsadói üzletágának vezetőjeként a politikai és vállalati kommunikáció területén zajló projekteket irányítom. Ennek a politikai elemző, közvélemény-kutató és tanácsadó vállalkozásnak a létrehozását a szakmai gyakorlatok alkalmával megismert, hozzám hasonló érdeklődésű fiatalokkal határoztuk el 2006-ban.
A főiskolai évek legfontosabb tapasztalata az önállóság, kezdeményezőkészség és a céltudatosság fontossága. A Kodolányi nemcsak elvárta, de értékelte is ezeket, így tudatosítva bennünk, hogy a karrierépítés nem a diplomaosztó másnapján kezdődik."
(Böszörményi Nagy Gergely, nemzetközi tanulmányok szak 2007
Nézőpont Intézet)
"A tanárainktól rengeteget lehetett tanulni, ha az ember tényleg akart. Amikor elkerültem a Kossuth Rádióhoz, már nem kellett kezdőnek éreznem magam. A Vörösmarty Rádióban megtanultunk hírt írni, szerkeszteni, tudósítást, interjút készíteni; megtanultuk a számítógép használatot, a vágást, az interjú felvételének a módját. Jó kis tanulólecke volt ez."
(Benkő Andrea, kommunikáció szak 1999
Kossuth Rádió)
"A Raiffeisen Banknál, a lakossági üzletágon dolgozom 2007 óta. A jelzálog alapú hitelek értékbecslésének felülvizsgálatával foglalkozom, egy hétfős csoportnak vagyok a vezetője. Munkámhoz az alapokat egyértelműen a Kodolányinak köszönhetem, de a munka jellege miatt a mai napig részt veszek különféle speciális tanfolyamokon, oktatásokon."
(Matók Viktor, gazdálkodási szak 2003
Raiffeisen Bank)
"Nálam minden fordítva működött. Én már a gyakorlatot vittem [a főiskolára] és az elméletet kaptam. Nekem az volt nagyon élvezetes, hogy amit már megtanultam a mikrofon mögött, ráismertem, hogy arról beszél Győrffy tanár úr. Nagyon sok óránk volt vele, nagyon jó dolgokat mondott el a riportkészítésről, az interjúzásról . Olyan plusz dolgokat, amit nem is gondolna az ember, főleg, ha nem dolgozik rádióban."
(Gombos Edina kommunikáció szak
Fem3)
"A legfontosabb, amit megtanulhattam a Kodolányi nemzetközi kapcsolatok szakán, hogy általánosságban hogyan működik az üzleti élet, a gazdasági-politikai folyamatok. Ilyen szempontból nagyon komplex alapot nyújtott ahhoz, hogy utána akár a gazdasági élet területén, akár az állami szektorban, akár a diplomácia területén az ember továbbfejleszthesse az ismereteit, és akár elhelyezkedhessen. Én mindig is olyan munkáról álmodtam, mint a mostani, s ehhez megfelelő ismeretekre, tudásra tettem szert."
(Németh Veronika nemzetközi kapcsolatok szak 2004
Karrier Hungária Tanácsadó Iroda, személyzeti tanácsadó)
"Két évvel a diplomaszerzést követően, 2004 júniusában mentem ki Angliába, ahol először közvetítőcégeknek küldtem el az önéletrajzom. Az első interjú sikeres volt: felvettek egy tipikus külvárosi iskolába, majd átkerültem egy anglikán iskolába. Nemrég kerültem Dél-Londonba, egy 19. századi grófi család birtokán álló épületben működő lányiskolába, ahol angolt és médiát tanítok, és érettségiztetek."
(Grész Katalin, angol nyelv- és irodalomtanár szak, 2002)
"Hogy mivel is foglalkozom? A nagyvállalati finanszírozás speciális ágazatával, a banki sztenderd finanszírozási formáktól és biztosítékoktól eltérő ügyletekkel, így minden nap tartogat nekem valami újat, ismeretlent ez a szakma. A tanulmányaim közül kiemelném a külföldi félévemet, amit Torinóban, az Univesita degli Studi di Torino egyetemen töltöttem. Egy Erasmus-ösztöndíjat nyertem, ami életem egyik leghasznosabb féléve lett (mindenki figyelmébe ajánlanám a Nemzetközi Intézet pályázatait!) Megtanított az önálló gondolkodásra, az önálló életre, az idegennyelv folyamatos használatára."
(Czeglédi Csaba, gazdálkodási szak, 2005
Magyar Külkereskedelmi Bank)
"Egy félévet töltöttem Stavangerben, Norvégiában az Erasmus-program keretében. Megismertem egy idegen ország kultúráját, az ott élő embereket, a nyelvtudás tökéletesítésének lehetőségéről nem is beszélve! Erre a tapasztalatra nem lehet szert tenni egy kéthetes üdülés során. Rengeteg barátot szereztem, és sok mindent más szemszögből nézek. Nyitott lettem az új dolgokra. Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen kivételes lehetőség az életemben. Így visszatekintve mondhatom, a pályázat beadása volt eddigi legjobb döntésem."
(Cselőtei Attila, idegenforgalmi és szálloda szak)
"A zenének mindig fontos szerepe volt az életemben. A Kodolányiban az vonzott, hogy a tanárokat már előző tanulmányim során megismertem, mert szinte mindannyian tanítottak a zeneművészeti jazz szakközépiskolában, ahova én is jártam. Otthon vannak a jazz, soul, pop, rock, blues műfajában, s nem titkolt céljuk, hogy univerzális zenészeket faragjanak belőlünk. Nem erőltetik ránk a megszokott sémákat, hanem hagynak kibontakozni, improvizálni, ami a művészi szabadság részét képezi. A légkör tehát tökéletes a főiskolán, ahogy a tanszék épülete is."
(Vízer Dániel, előadóművészet szak)
"Már kisgyermek koromban is arról álmodoztam, hogy egyszer egy szállodát irányíthassak, így már a középiskolában is vendéglátást és idegenforgalmat tanultam, és ezért esett a választásom a Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetére is, ahol felejthetetlen éveket töltöttem. Bár szakmailag már igen sok ismerettel rendelkeztem, mégis a főiskola ehhez egy olyan pluszt adott, amely felkészített arra, hogy vezetői pozíciót is betölthessek a későbbiek folyamán. A diplomám megszerzése után 2 hónappal már elmondhattam, hogy egy 60 ágyas szálloda igazgatója vagyok."
(Raskó Róbert, idegenforgalmi és szálloda szak, 2004
Hubertus-Hof Szálloda*** és Étterem igazgató)
"Azt mondják, hogy az újságírás fortélyait csak szakmai tapasztalattal lehet elsajátítani. Az én esetemben megfelelő alap nélkül ez nem lett volna ilyen egyszerű. A Kodolányin volt televíziós gyakorlatunk, ami sokat segített, előzetes rutint adott. A tv-ben azonnal a mélyvízbe dobtak, s a felszínen maradáshoz nagyon sok kapaszkodóra volt szükségem: hogy tudjam, elméletben hogyan kell úszni. Azóta pedig azon dolgozom, hogy a gyakorlat is egyre jobban menjen."
(Hajagos Andrea, angol nyelvtanár-kommunikáció szak, 2003
MTV Híradó szerkesztő-riporter)
"Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy a 2007/2008-as tanévtől a Kodolányi János Főiskolán is lehet főiskolai szinten zenélni tanulni. Ezt még tetézte az is, hogy itt hazánk élvonalbeli zenészei oktatnak, akik közül sokan külföldön is elismert művészek. Ráadásul a tanárok életkorukat tekintve is közel állnak hozzám. Fiatalok, akik nyitottak az új zenei stílusokra és így a jazz olyan területeivel is foglalkoznak, amelyek még csak most kezdenek kibontakozni. Más oktatási intézményekben talán meg sem említik őket.
Az oktatás egy új épületben zajlik, amit kifejezetten az előadóművészeti szak miatt építettek fel. Ez az épület rendkívül modern, tantermei és próbatermei hangszigeteltek, profi hangszerekkel felszereltek. Az épületben éjjel-nappal portaszolgálat működik, így bármikor gyakorolhatunk."
(Wachtler Dávid, előadóművészet szak)
"A 2007-es állásbörzén találkoztam a Karrier Iroda kedves és segítőkész munkatársaival. Megtudtam tőlük, hogy angol nyelvű próbainterjúra felkészítő tréninget szerveznek, és mivel érdekelt, jelentkeztem. A tréning után egy héttel megkeresett a szervező nyelviskola, hogy dolgozzak náluk, amire örömmel mondtam igent. És bár nem álláskeresés céljából fordultam hozzájuk, mégis az irodának köszönhetem a jelenlegi munkámat."
(Rabóczki Judit, angol-kommunikáció szak)
"A főiskolás évek alatt nemcsak elméletben, hanem gyakorlati példákon keresztül is beleláthattam egy szálloda mindennapjaiba. Az itt szerzett tudás segített át a kezdeti nehézségeken, amikor az államvizsgát követő harmadik hónapban HR-vezetőként megkezdtem munkámat a székesfehérvári Novotel Szállodában. 2006 februárjában átkerültem a Novotel Budapest Centrumba, ahol egy év múlva supervisori kinevezést kaptam. Jelenleg egy 15 főből álló csapat munkáját irányítom és felügyelem."
(Sági Andrea, idegenforgalmi és szálloda szak, 2004
Novotel Budapest Centrum)