»Alapképzések
Történelem

Hol indul a szak?
- Székesfehérvár: nappali, levelező
- Budapest: nappali, levelező
"Érettségi után nem a hagyományos életutat futottam be, és időbeosztásom sem tette lehetővé, hogy azzal foglalkozzam, ami valójában mindig is érdekelt. Húsz év alatt több intézményben is kísérletet tettem arra, hogy foglalkozásom, munkám mellett felsőfokú szinten is foglalkozzak történelemmel. Sajnos a válasz több intézménytől is elutasítás volt, mondván: összeegyeztethetetlen a képzés elvégzése a munkám folytatása mellett. Ezért nem tápláltam nagy reményeket e téren, továbbtanulási tervemmel kapcsolatban. Örömmel láttam, hogy új képzésként a Kodolányi János Főiskolán indítanak történelem szakot. Már az előzetes tájékozódás alapján az oktatásszervezés részéről tapasztalt segítő- és problémamegoldó készség meggyőzött arról, hogy újra próbálkozzam. Sikerült, felvételt nyertem. Az elmúlt időszak - melyet már hallgatóként éltem át - történelem szakos oktatóim rugalmas hozzáállása és előadásaik magas szakmai színvonala meggyőzött döntésem helyességéről. Most megvalósíthatom azt, amivel évtizedek óta tartozom magamnak."
(Karle Gábor, történelem szak, I. évfolyamos hallgató)
Miért érdemes a történelem szakot választani?
- a szakterület kiváló és ismert hazai képviselői tartanak majd előadásokat, hirdetnek szemináriumokat
- a szakon a magyar történelem tanulmányozásához szükséges latin, német, valamint török nyelv tanulására, ezen nyelveken a források olvasásának elsajátítására, illetve angol, német, andragógia minor szakok felvételétére is lehetőség nyílik
- szakkollégiumokban a tehetséges fiatalok továbbképzését segítjük a helytörténetírás, a történeti életrajzok, a katonai hagyományőrzés, a politikai propaganda és a kultúrpolitika témaköreiben
Kiket várunk a történelem szakra?
- akik érdeklődnek a magyar és egyetemes történelem iránt
- akik később történelem témakörben kutatni vagy tanítani szeretnének
Hol szerezhet szakmai gyakorlatot?
A szakmai gyakorlat levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban, illetve a főiskola egységeinél tölthető el.
Milyen szakmai karriert építhet a diploma megszerzését követően?
Hallgatóink a BA-szakos diplomával is számos intézményben el tudnak majd helyezkedni (közgyűjtemények, önkormányzatok, oktatási és kulturális intézmények, média stb.), magas szintű BA képzésük pedig lehetővé teszi az MA-n történő továbbtanulásukat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel történt megállapodás alapján a történelem BA-szakot megfelelően végzett, továbbtanulni vágyó diákjainkat szívesen fogadják az ELTE történelem MA-szakán.
"Az anglisztika és a kommunikáció és médiatudomány szakok elvégzése után jelentkeztem a történelem szakra. Talán furcsának tűnik két szak elvégzése után belevágni egy harmadikba, de a Kodolányin mindig is adottak voltak a lehetőségek, és örömmel látták azt, aki továbbszélesítené az ismereteit. Az újonnan indult történelem szak még a legnagyobb várakozásaimat is felülmúlta. Úgy érzem, a tanáraimtól megszerzett tudás a legjobb alapja lesz majd jövőbeli terveim megvalósításához. A történelem sokszínű, megtanít érvelni, logikusan gondolkodni és meglátni a lényeget! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret a régi és új korok történésein, vagy éppen közvetlen a napjainkban zajló eseményeken eligazodni, elmélkedni!"
(Tóth Rea, történelem szak, 1. évfolyamos hallgató)
Érdekességek a történelem szakról
- A szak előzménye a Főiskolán 2007-ben alapított Történeti Műhely, amely számos sikeres, komoly sajtóvisszhangot kiváltó nemzetközi és országos konferenciát rendezett és egy kiadványsorozatot is útjára indított.
- A Kodolányi János Főiskola kapcsolatban áll valamennyi országos és jó néhány megyei közgyűjteménnyel, ami tehetséges hallgatóink kutatómunkája szempontjából fontos.
- A Főiskola kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén a diákok külföldi felsőoktatási intézményekben is eltölthetnek egy szemesztert az Erasmus-ösztöndíjak segítségével.
A tanszéken oktat többek között
- Dr. László Attila a Iaşi Egyetem (Románia) régészprofesszora,
- Dr. Hermann Róbert DSc, a 19. század, elsősorban az 1848/49-es szabadságharc szakértője,
- Dr. Veszprémy László DSc, a magyar középkor szakértője,
- Dr. habil. Ujváry Gábor CSc tanszékvezető, a magyar kultúrpolitika és annak nemzetközi kapcsolatai történetének szakértője,
- Dr. Demeter Zsófia a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója,
- Dr. Csurgai Horváth József, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója.
Mennyibe kerül egy félév?
| Képzési szint |
Munkarend |
Helyszín |
Finanszírozási forma |
Költségtérítés (félév) |
Képzési idő |
| Alapképzés |
Nappali |
Budapest, Székesfehérvár |
Költségtérítéses |
184 000 Ft helyett 170 000 Ft |
6 félév |
| Alapképzés |
Levelező |
Budapest, Székesfehérvár |
Költségtérítéses |
168 000 Ft |
6 félév |
Érettségi követelmény
Két tárgy: történelem és latin vagy magyar vagy egy idegen nyelv
Facebook kvízünk segítségével most próbára teheti történelem ismereteit.
A felmérőnk nem csak azok számára hasznos, akik bölcsészettudományi pályán képzelik el a jövőjüket, hiszen tesztünk az általános műveltséghez hozzátartozó ismeretekre koncentrál, s annak elsajátítására törekszik.
Copyright © 2012 Kodolányi János Főiskola, H-8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1. Tel: 80 203 769