Miért éppen a KJF? | Helyszínek | Felsőfokú szakképzés | Alapképzés | Mesterképzés | Szakirányú továbbképzés | Felnőttképzés | Tudnivalók


2010. július 30. 10 óra
Budapest

2010. augusztus 6. 10 óra
Siófok
RÉSZLETES PROGRAM »


Név:
E-mail:

Tanárok


Bacsó Kristóf - jazzszaxofon művész

 

A Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén diplomázott, majd ösztöndíjat nyert a Conservatoire de Paris-ba és a bostoni Barklee College of Music-ba. Tanárai többek között Francois Jeanneau, Joe Lovano, George Garzone, Hal Crook és Bill Pierce voltak.

 

Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott, közben Európa számos országában fellépett. A legkülönbözőbb stílusú formációkkal játszott, a mainstream jazztől kezdve az etnon át a kortárs zenéig. Olyan neves zenészekkel lépett színpadra, mint Eddy Henderson, John Patitucci, Tony Lakatos, Nico Morelli és Giovanni Mirabassi. Olyan neves klubokban és fesztiválokon lépett fel, mint például a Duc de Lombard, New Morning, Sunset, Sunside (Párizs), Porgy and Bess (Bécs), Pizza Express (London), Pescara Jazz Festival (2004),Dresden Jazz Festival (2005), Barcelona Jazz Festival (2006).


Baló István - jazzdob előadóművész

 

Általános iskolában kezd el furulyázni, majd 12 évesen véglegesen a dobot választotta. Első tanára Bor Kálmán volt, tőle átkerült a legendás Kovács Gyulához, akinek tíz évig a növendéke. Ebben az időszakban az akkor még csak szakközépiskolai szinten besorolt Jazztanszakra jár, mely akkor a Zeneművészeti Szakközépiskolához tartozott, és akkor a legmagasabb szintű képzést adta. Tanulmányaim befejezése után Regős István együttesével, az Interbrass együttessel, a Dimenzió együttessel és a Binder Q-val játszott hosszabb ideig.

 

A Dresch Q. zenekart, melynek jelenleg is tagja, olyan rangos fesztiválok és klubok látták vendégül, mint a Jazz & Wine Festival (Olaszország), a Festival Jazzebre (Franciaország), a London Jazz Festival (Anglia), a JazzFest Wien (Ausztria), a Kalisz Festival (Lengyelország), a New Morning (Franciaország) vagy a Jazz Brugge (Belgium). Ezen kívül Avignon kétszer, Bordeaux, Lubljana, Taiwan, Peking, Tibet és a Magyar Kulturális Évad keretén belül India.

A zenekar másfél-két évente jelentet meg CD-ket, melyek közül az „Élő nád" és

az „Árgyélus" az Év jazz-lemeze elismerést kapta.

 

A Borbély Műhely, melynek szintén tagja, 2004-ben eMeRTon díjat kapott "Az év jazz együttese"-ként. Első lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában "Meselia Hill" címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte "Az év magyar jazz lemeze" díjat.

A külföldi szereplések közül kiemelkedik a zenekar két egymást követő évben lezajlott mexikói fesztiválszereplése Mexikó Cityben.

 

Olyan külföldi zenészekkel is volt szerencséje együtt muzsikálni, lemezt készíteni, mint például

David Murray szakszofonos (akivel Győrben a Mediawave fesztiválon adott koncertjükért az Év koncertje elismerést kapták), Dewey Redman  szakszofonos, Archie Shepp szakszofonos, Chico Freeman és John Tchicai.

 

A felsorolt zenekarokon kívül együtt játszik a fiatal generáció olyan kiemelkedő zenészeivel, mint Barcza Horváth József, Bacsó Kristóf, Szandai Mátyás, Szabó Dániel, Zana Zoltán.

 

Közreműködője az alábbi lemezeknek:

  • Dimenzió
  • Binder Quintet featuring John Tchicai
  • Dresch Quartet - Peti Jubilarni Internacionalni Susret Dzez Muzicara "Naissus Jazz '85"
  • Dresch Quartet: Sóhajkeserű
  • Dresch Mihály: Hazafelé
  • Dresch Quartet: Live In Cologne
  • Dresch Quartet: Sóhajkeserű
  • Dresch Mihály Quartet: Gondolatok a régiekről
  • Brass Age: Blue in Blue
  • Gadó Gábor: One Glimpse Is Not Enough
  • Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás
  • Gadó Gábor: Greetings From The Angel
  • Nagy János: Táncok - Fej és írás
  • Regős: Verbunkos
  • Vasvári Pál: Tales of the Princess
  • Dresch Mihály: Szép csendesen
  • Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé
  • Dresch Mihály Quartet/Archie Shepp: Hungarian Bebop
  • Tűzkő Csaba Septet: Zengő kő
  • Dresch Quartet: Egyenes zene
  • Dresch Quartet: Élő nád
  • Borbély Mihály Quartet: Meselia Hill
  • Borbély-Dresch Quartet: Te+Te
  • Nigun: Bale Kulturnik
  • Dresch Mihály Quartet: Árgyélus

 

 

 


Birta Miklós - jazzgitár előadóművész

 

A szakma a legvirtuózabb gitáros tehetségként tartja számon. A Liszt Ferenc Zeneakadémia elvégzése után különféle zenekarokban és stúdiózenészként dolgozott, majd továbbképezte magát először Floridában, 1999-ben pedig New Yorkban.

Magyarországon kívül turnézott New Yorkban, Floridában, Németországban, Lengyelországban, Angliában, Lettországban, Szlovákiában, Romániában, Olaszországban, Ausztriában és Ukrajnában is.

Itthon és Lengyelországban Vasvári Pál produkcióiban lemezen és koncerteken szerepelt Mike Sternnel (USA), Dave Samuelsszel (USA), Paco Serveyvel (FR), Szendőfi Péter szólóprojectjébenGary Willisszel (USA), a Nalanda zenekarban Mike Manierivel (USA). Lengyelországban saját szerzeményeivel is szerepelt lemezen és koncertturnén Bill Evansszel (USA), Eric Marienthallal (USA), Steve Logannel (USA), Cris Zawadzkival (PL), Bernard Maselivel (PL). 2007-ben az R'n'B Bop trióval turnézott, ahol partnerei Jeff Andrews-basszusgitár (USA) és Krzysztof Zawadzki-dob (PL) voltak.  


Czírják Csaba - jazzgitár előadóművész

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia Jazzgitár előadóművész szakán szerez diplomát, majd a bostoni Barklee College of Musicban tanul.

A Magyar Rádió jazzgitár versenyének második helyezettje, Stephen D. díjas.


Végzettség, szakképzettség:

Szórakoztató zenész I. (zongora hangszeres) szak, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Művészeti Szakiskola, Kőbányai Zenei Stúdió, 2004.

 

Eddigi oktatói tevékenység:

2008- : óraadó tanár, Kodolányi János Főiskola, Művészeti tanszék

1999- : zongora tanár, Kőbányai Zenei Stúdió

1997-1998: jazz zongora, jazz elmélet tanár, Pomázi Zeneiskola, Jazz tanszak

 

Oktatott tárgyak: jazz elmélet, jazz zongora, klasszikus zongora

 

Első jelentős zenekara a Gyárfás István quartett, 1997-töl 2000-ig számos hazai, külföldi fesztiválon vesznek részt. 1998-ban Tisza Bea,1999-ben Krúza Richard hívta el a zenekarába. 2002-ben Fekete Kovács Kornél meghívására a Budapest Jazz Orchestrában, majd a Modern Art Orchestrában játszik. Itt Peter Erskinnel, Dave Liebmannal, Wallace Rooneyval, Johnny Grifinnel játszott közösen. 2002-2005-ben Tóth Viktor, 2000-2006-ig Pocsai Kriszta,2004-2005-ben Bolla Gábor zenekaraiban játszik. 2003-tól Sramkó János, 2004-2006-ig Borbély Mihály zenekarában játszik. Emerton díjat kapott, mint az év legjobb jazz lemezén közreműködő zongorista. 2004-2007-ig a Cotton club Singers zenekarának tagja. 2003-tól Szaniszló Richard formációinak állandó tagja. 2004-től Horgas Eszter jazz zenekarában játszik. 2007-től Kozma Orsi zenekarában játszik. A Magyar Rádió tehetségkutató veresenyeinek rendszeres zongora kísérője, művészetei vezetője.

Rendszeres vendége a magyar jazzfesztiváloknak, a Gyárfás István Quartettel romániai fesztiválokon is részt vett, valamint Novi Sadban. Tisza Bea lemezén játszott, és együtt muzsikál Berki Tamással, Téli Mártával, Muck Ferenccel és Pocsai Krisztinával. A Kőbányai Zenei Stúdióban 10 éve tanít.

 

Diszkográfia:

2004

  • Bolla Gábor:The Way We Play
  • Deseő Csaba és Gyárfás István:Tale
  • Sramkó János. The Howling Spirit
  • Németh Gábor:Könnyű Lépések

2005

  • Németh Gábor:Fehér Színek
  • Borbély Mihály:Meselia Hill
  • Hárs Viktor:Szögesdrót Gyermek

2006

  • Sárközi Lajos:I am only 15
  • Modern Art Orchestra:Karácsonyi Napló

2007

  • Korb Attila:The Guy From Kecskemét

2008

  • Koós-Hutás Áron: I Remember Clifford
  • Moór Bernadett:Elkésni Szépen Kell, 2008 Szaniszló Richard:Hands Of Passion

 

Szakmai kitüntetések, díjak:

  • 2006: Emerton díj, mint az év legjobb jazz lemezén közreműködő zongorista
  • 2008: Artisjus díj A magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységért

 


Végzettség, szakképzettség:

Jazz-trombita előadóművész és tanár, 2002 (LFZE-BTI)

 

Eddigi oktatói tevékenység:

2007-             művésztanár, Kodolányi János Főiskola, Művészeti tanszék

2005-2006      jazz-trombita tanár, Erkel Ferenc Zeneiskola

2004-2006      jazz-trombita tanár, Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola

2000-             jazz-trombita tanár, Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola

1999-             jazz-trombita tanár, Hang-Szín-Tér Művészeti iskola

1998-1999      trombita tanár, Lajtha László Zeneiskola

 

Oktatott tárgyak: jazz-trombita, trombita, kiszenekari gyakorlat, kiszenekari hangszerelés

 

Alapító tagja, komponistája, hangszerelője, trombita szekcióvezetője és szólistája az 1998-ban alakult Budapest Jazz Orchestrának, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola, a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola és a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola tanára.

A zenekari játékot a Bíró Zoltán vezette Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekarban kezdte 1987-ben. 1995-ben I. díjat nyert a Megyei Rézfúvós Versenyen. 1995-ben alapította meg első önálló kisegyüttesét, a még mindig koncertező Corpus Rézfúvós Quartetet, amellyel I.díjat nyert 1996-ban az Országos Kamarazenei Versenyen és a Megyei Diáknapokon egyaránt. 2004 és 2007 között szólamvezetője és hangszerelője a Határőrség Zenekarának. Tagja a Ricardo Salsa Club, a Malek Andrea Band és a  Suol What zenekaroknak.

 

  • 2004-ben komponált az European Youth Jazz Orchestra Trainee Bandnek Dániába.
  • 2005-ben újrahangszerelte Duke Ellington Sacred Concert című művének tételeit.
  • 2005-ben és 2006-ban vezette és publikált a Zenész Magazin Fúvós Klub rovatába. Hangszereléseket készített a Cotton Club Singers számára 2006-ban az Abba Jazz, 2007-ben a Hofimánia és ugyancsak 2007-ben a Rádió Aranykora című produkciókhoz.
  • 2007-ben hangszereléseket készített Majsai Gábor Swing, swing, swing című albumához. A 2007-ben megjelent Budapest Jazz Orchestra - Everything's Alright featuring Kevin Mahognay lemezen több kompozíciója is hallható saját hangszerelésében. A nyitódal, a Just For Basie mellett még egy dedikált szerzemény található Let's Have A Chet címmel, és a lemez záródala a Last Chance.
  • 2008-ban hangszereléseket készít a Bon-Bon Swing című lemezre és a Valami Amerika 2 című filmbe. Ugyancsak 2008-ban hangszerel Gerendás Péter Bartók Országában című lemezére. Folyamatosan komponál és hanszerel a Budapest Jazz Orchestra számára.

 

 

Tudományos, szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi kapcsolatok:

2002-ben meghívást kapott a European Brodcasting Union Jazz Orchestrába, ahova 2003. májusában is visszavárták ezúttal Isztambulba. 2004-ben turnézik Törökországban egy török zenekar vendégeként. 2004-ben a European Youth Jazz Orchestrának (Swinging Europe) tagjaként Dániától Brazíliáig turnézott. 2005-ben saját quartetjével játszik Istambulban. 2006-ban turnézik Olaszországban, Csehországban, Németországban, Ausztriában és Szerbiában. 2007-ben turnézik az Amerikai Egyesült Államok hat államában, 2008-ban pedig Montenegróban.

 

Szakmai kitüntetések, díjak:

  • I. díj Corpus Rézfúvós Quartettel az országos kamarazenekari versenyen
  • I. díj Megyei trombitaversenyen elért I. díj

 

 

 

 


Végzettség, szakképzettség:

  • Jazz-basszusgitár előadóművész és tanár, 2001. (LFZ_BTI)
  • Angol-magyar fordító tolmács, 1996. (JPTE)
  • Angolszakos tanár, 1994. (BDF)

 

Eddigi oktatói tevékenység:

  • 2008- : óraadó tanár, Kodolányi János Főiskola, Művészeti tanszék
  • 2007- : basszusgitár-tanár, Budai Művészképző Művészeti iskola
  • 2003- : basszusgitár magántanár

 

Oktatott tárgyak: basszusgitár, szekciópróba

A főiskolai évek alatt, 1997-ben Pély Barnabással, Romhányi Áronnal és Vadász Péter dobossal megalapította a jazz és a popzene elemeit ötvöző Acid Company zenekart, amely a budapesti klubzenei élet egyik jelentős együttese volt. A formáció nem sokkal később United néven az elkövetkező évek egyik legsikeresebb és szakmailag legelismertebb hazai popzenekarává nőtte ki magát. A zenekar 2000-ben az Év Popzenekara és a Jakab Líra Díj, 2001-ben az Arany Zsiráf Díj elismeréseket kapta. A United zenekarból történő, 2002-es kiválása óta keresett hazai session- és stúdiózenész jazz, pop és rock műfajokban. Közreműködő számos neves előadó hangfelvételén, albumán. 2002-2003 között Dopemannel játszik. 2003-2005-ig a TNT zenésze. 2006-tól Tóth Gabinál is játszik, de ugyanakkor Dobrády Ákos zenésze is, és játszik a Nox-nál, Szekeres Adriennél, Szulák Andreánál a Groove Dealers-szel és a Nalandában is. Számos további neves előadó kísérőzenekarának tagja, több arany- ill. platinalemezen szerepel, többízben játszott teltházas koncerteken a Kisstadionban 12.000 ember előtt, Kapcsolat-koncerteken 500.000 ember előtt, számos sikeres koncertturnén vett és vesz részt. A Nalanda zenekar tagjaként 2006-ban a vibrafon-mester Mike Mainieri vendégszereplésével fellépett Mike Stern zenekara előtt

 

Stúdiólemezek:

TnT: Koncert a Kisstadionban (élő cd, dvd), 2004, Wolgang Terne: On The Earth, Geg: Az Élet nem Hollywood, 2005, Tóth Gabi: Fekete Virág, 2005, Nalanda:Give Without Limits, 2006, Dobrády Ákos:Fekete Gyémánt, 2006, Mark: Ments meg, szerelem, 2007, Szekeres Adrien: Olyan, mint Te, 2007 (aranylemez), Csézy: Szívverés,2007, Muck Ferenc: Ötven plusz, 2007 Kunovics Katinka: Nekem ez jár, 2008

 

Televíziós adások főcímzenéi:

Szulák Andrea Show, Liptai Claudia Show, Jóban, rosszban, Ciao, Darwin, Dalnokok Ligája

 

Egyéb felvételek, munkák:

Csepregi Éva, Pain, Rebecca Sol, Erdőhegyi Brigitta, Király Linda, Neoton Família, Ganxta Zolee és a Kartel, Nox, Szulák Andrea

 

Szakmai díjak, elismerések:

A United tagjaként: Az Év popzenekara (2000, Jakab Líra Díj (2000), Arany Zsiráf (2001)


 

Mits Gergő - basszusgitár előadóművész, a tanszék vezetője

 

2000-ben végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzbasszusgitár szakán. Ugyanebben az évben megalapítja Székesfehérváron a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola, ahol igazgató lesz. 2003-tól a united együttes basszusgitárosa.

 

Közreműködőként szerepel az alábbi lemezeken:

  • 2005    Romhányi Trió Passion and Purity című lemeze
  • 2004    United- Graffiti
  • 2004    Birta Subject Pictures
  • 2000    Hard Line II.
  • 2000    Free Mind trió jazz
  • 2000    Cserháti Zsuzsa új szólólemeze
  • 2000    Az első magyar evangelizációs funk lemez
  • 1999    Hard Line I.
  • 1999    Roy és Ádám: Most jövünk mi c. lemeze
  • 1998    9:30 jazz
  • 1997    Next Generation c. Birta Miklós lemeze

 

Művészek, akikkel együtt szerepelt koncerten vagy lemezen:

Rick Latham, Cserháti Zsuzsa, Charlie, Roy és Ádám, Hevesi Tamás, Crystal, Birta Miklós, Szendőfi Péter, Szabó Dániel, Berlai Gergő, Alapi István

 


Muck Ferenc - jazzszaxofon előadóművész

 

1982-ben szerez diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinét szakán és a Jazz tanszak szaxofon szakán.

 

Díjai: 

  • 2003 Gramy díj
  • 1990-1994 Az év legjobb popszaxofonosa
  • 1992 fesztiválgyőzelem saját dalával, a Besenyő Blues Banddel
  • 1992 MRTon díj (legjobb együttes: Besenyő Blues Band)
  • 1991 MRTon díj (legjobb jazz szólista) 
  • 1990 Emerton Díj


Az oktatásban eddig eltöltött 21 év alatt olyan iskolákban tanított, mint például a Hang Szín Tér, Bodajk (szaxofon), a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola (szaxofon), és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszak (klarinét).

Több száz lemezen és koncerten szerepelt többek között az LGT-vel, Tankcsapdával, Hungáriával. 1986-'89 között Pege Aladár együttesével nemzetközi jazz fesztiválok szereplője, szólistaként fellép EBu fesztiválokon Strassbourgban, Bécsben, Grazban, Helsinkiben és Tallinnban. 1989-ig a Rockszínház tagja, 1991-től a RABB együttes szaxofonosa, 1995-től a Muckshow zenekar vezetője. 1997-2000 között a Djabe zenekarban is játszott. 

 

Nemzetközi jazz fesztiválok résztvevője Pege Aladár együttesével 1986-tól 1989-ig, valamint szólistaként EBU fesztiválokon Strassbourg, Bécs, Graz, Helsinki, Tallin, stb.     

 


Pély Barna - jazzének előadóművész

 

Klasszikus hegedű, majd jazzének tanulányokat folytat az általános és középiskolai évek alatt, majd felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazzének szakára, ahol 2000-ben szerez diplomát. Ugyanebben az évben kezd el tanítani a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskolában.

1998-ban megnyeri a TV2 Kifutó c. tehetségkuató műsorát, 1999. óta a United együttes énekese. 2001-ben legjobb zenekarként az együttes elnyeri a Zenészszakszervezet díját, és Arany zsiráf díjat kapa legjobb poplemezért. Ugyanebben az évben Jakab-líra díjat nyer 2001 legjobb balladájáért (zeneszerző: Rományi Áron, Pély Barna).

2003-2006 között a TV2 Megasztár műsorának zsűritagja.


Fontosabb szereplések:
KAPCSOLAT koncert 2000-ben és 2001-ben kb. kétszázezer ember előtt a Felvonulási téren, Budapesten

Zenészek, akikkel együtt zenélt:

Sárig Péter, Tóth Sanyi, Lutz János, Ferge Béla, Oláh „Cumo” Árpád, Hárs Viktor, Németh Feri, Mits Gergő, Romhányi Áron, Kolta Gergő, Vadász Péter, Nagy Balázs, László Attila, Erdélyi Péter, Studnicki László, Muck Ferenc, Birta Miklós, Szendőfi Péter, Tiba Sándor, Nagy János, Jelinek Emil, Vinand Gábor, Horváth Charlie, Egri János, Borlai Gergő, Fekete Kovács Kornél, Gőz László, Oláh Zoli

Az elmúlt 5 év szakmai, tudományos (művészeti) munkássága:
1999-2002 Részt vett több studio sessionben:

  • két Jazz+Az lemez (vokál),
  • Sztárcsengő karácsonyi lemez
  • Együtt a BS-ért albumon a Uniteddel,
  • Roy és Ádámmal duett (Ebony and Ivory)
  • 2001 UNITED: A Nap felé
  • 2001 A JAZZPRESSION zenekarral felvétel a Magyar Rádióban
  • 2001 Európai körkapcsolás a Budapest Jazz Orcherstrával a Magyar Rádióban

 


Filmzene:

  • a Valami Amerika c. filmben Dés László "Vetkőzés" c. dalát énekli Varga Zsuzsával és Oroszlán Szonjával

 

 


Schreck Ferenc - jazzharsona előadóművész

 

Fellépett Ellington 100. születésnapjának tiszteletére rendezett koncerten Montrealban. Dolgozott Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Béla, Szabados György, Tommy Vig, Jiggs Whigham, Carl Fontana, Lee Kornitz, Frank Sinatra Jr., Peter Erskine, Bob Mintzer, Kevin Mahogany és még számos nagyszerű zenész társaságában.


Szabó Dániel - jazz-zongoristam zeneszerző, a tanszék művészeti vezetője

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének zongora szakán végez 2000-ben, Binder Károly növendékeként. Első helyezettje a Litvániában rendezett Nemzetközi Jazz Zongoraversenynek 1997-ben, a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor Tehetségkutató Jazz Zongoraversenyének 1998-ban és a Montreux-i Jazz Fesztivál keretében rendezett Jas Hennessy Solo Piano Competitionnek 2000-ben. 2006-ban megnyeri Európa legrangosabb jazz-zongoraversenyét, a "4th International Martial Solal Piano Competition"-t (Párizsi Nagydíj). 

2001-ben felvételt nyer a Los Angeles-i Henry Mancini Institute-ba, ahol olyan hírességekkel játszhat együtt, mint Randy Brecker, Christian McBride vagy Roy Hargrove. 2003-ban kezdi meg tanulmányait a világhírű New England Conservatory-n Bostonban. Olyan kiváló tanárok képezik mint Bob Brookmeyer és Danilo Perez, Jerry Bergonzi vagy Steve Lacy. Játszik többek között Maria Schneider-rel, Joe Lovano-val, George Russell-lel, Harvey Mason-nal, Sikeres koncerteket ad Bostonban és New Yorkban is. 2005-ben szerzi meg MA diplomáját. 

 

A Szabó Dániel Trió vezetője, a "Borbély Műhely" és a Modern Art Orchestra" tagja. A Szabó Dániel Trió 2007-ben jelenteti meg a hazai és külföldi kritikusok által egyaránt méltatott "Frictions" című albumot, Kurt Rosenwinkel közreműködésével (Warner Jazz, London). Az együttes rendszeres vendége hazai és nemzetközi fesztiváloknak, 2007. márciusában a philadelphiai Kimmel Center Danilo Perez által összeállított, rangos jazz-sorozatának is vendége volt. A Szabó Dániel Trió gyakran lép fel neves külföldi muzsikusokkal, 2007 májusában a világhírű new yorki szaxofonossal, Chris Potterrel lép fel a győri Mediawave Fesztiválon. 

 

Európában a kiváló olasz alszaxofonossal, Rosario Giulianival lép fel több ízben. 2005-ben együttműködik Kurt Rosenwinkellel, aki a Szabó Dániel Trió vendége a Budapesten rendezett MOL Jazz Fesztiválon. Később meghívást kap Rosenwinkel zenekarába. A világhírű kvartett európai turnéja a milánói Blue Note-ban zárul, 2005 novemberében. Ugyanebben az időszakban együtt urnézik a szaxofonos Eric Marienthallal is (Chick Corea Electric Band).  

 

 


Szabó Gabriella

 

2003-ban végez a Pécsi Tudományegyetem ének-zene karvezetés szakán. Az egyetemi évek alatt a pécsi Echo című kritikai szemle újságírója, koncertkritikusa, és a PTE Művészeti Karának korrepetítora. Amellett, hogy a vegyeskart, a nőikart, a magánénekeseket és a különböző hangszeres szólistákat kísérte az órák, próbák és koncertek során, számtalan esetben volt korrepetítora a Pécsi Szimfonikus Zenekarnak és a dr. Lakner Tamás vezette Bach-énekegyüttesnek, így koncerteken, rádió - és CD felvételeken is szerepelt.

 

2002-'04 között a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumában ének-zene tanár és karvezető, majd a budapesti Lauder Javne Zeneiskola zongoratanára.

 

2002 óta heti rendszerességgel zongorázik a Dunán közlekedő nemzetközi luxushajókon, két énekest kísérve, igények szerint változó repertoárral, operett, musical, jazz és komolyzenei koncerteket adva.

 


Szendőfi Péter - jazzdob előadóművész

 

1995-ben ösztöndíjat nyer a new yorki Drummers Collective iskolába, ahol bizonyítványt is szerez. Itt olyan amerikai muzsikusokkal játszik, mint Bob Quaranta-keyboard, Kip Reed-bass (Tania Maria Band), Lincoln Goines-bass, Bobb Berg, Mike stern, Michel Camilo. 

Olyan neves előadók mesterkurzusait hallgatja, mint Dave Weckl, Dennis Chambers, Steve Smith, Zach Danzinger, Freddie Gruber, Kim Plainfield. rendszeres magánórákat vesz Jojo Mayertól is.


Szolnoki Dóra - jazzénekes

 

Tanulmányok:

2001-2005: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, jazzének előadóművészi és tanári szak

2000-2001: Magyar Televízió OKJ-s kameraman-segédoperatőri tanfolyam

1997-2001: OSZK zeneistúdió, Erkel Gyula Zeneiskola-jazzének szak, Continuo Zeneiskola- dobszak

 

Eddigi oktatói tevékenység:

2004-2008- Csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola

2004-2005- Etűd zeneiskola

 

Szakmai eredmények:

2001- Bartók Rádió Nemzetközi jazzének versenyének középdöntőse

2003- Lipótvárosi jazz napok 3. helyezettje (Walkin' jazz quintet)

2004- Lipótvárosi jazznapok 4. helyezettje (Zamique)

2007- Fringe Fesztivál- a legjobb 90 helyezett között

2008- Művészetek Palotája jazz tehetségkutató fesztivál- Szolnoki Dóra Jazz Quintet

2009- Művészetek Palotája jazz tehetségkutató fesztivál- Zamique

 

Az e-maileket
László Viktória várja a felveteli@kodolanyi.hu címen!
tovább
Mindig a legjobbak között
van például:

Elekes Szentágotai Blanka


Virágh Ildikó, Vörösmarty Rádió főszerkesztőjének kötetéből
Copyright © 2010 Kodolányi János Főiskola, H-8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1. Tel: 80 203 769 ¦ Impresszum