Hallgasd meg az Európai Unió és a KJF által finanszírozott ERASMUS IP programunk tájékoztatóját és szakmai élménybeszámolóját.
Időpont: 2010. április 20, kedd, 17 óra
Helyszín: KJF Budapesti Oktatási Központ, 308-as terem.
2010 márciusában a KJF turizmus-vendéglátás szakos hallgatói Finnországban és Olaszországban vettek részt 10-10 napos intenzív szakmai gyakorlaton az ERASMUS IP Program keretében. Az Erasmus Intenzív Program (IP) intenzív szakmai gyakorlatot jelent, rövid idő alatt, nemzetközi munkacsoportokban, esettanulmányok feldolgozásával szereznek a résztvevők komoly tapasztalatot.
A Kodolányi delegációi már itthon szakmai projektet készítettek elő, melyet a többi résztvevő nemzet csapatai előtt mutattak be angol nyelven Event Management és Accessibility, Mobility, Overland in Rome témakörökben. Ezt követően finn, spanyol, holland, olasz, francia és angol diákokkal közös csoportokat alkotva projekteket készítettek és esettanulmányokat dolgoztak fel. A munkacsoportok eredményeit a programban részt vevő települések turisztikai vezetőinek mutatták be.
A multikulturális szakmai tapasztalatok mellett számos szabadidős programban is részt vettek, megismerkedtek a finn és olasz gasztronómiával, helyi szokásokkal, sportokkal.
Ha Téged is érdekel, milyen tapasztalatokkal tértek vissza, és Te hogyan lehetnél részese egy ilyen lehetőségnek, gyere el a projektet bemutató beszámolóra, ahol a jövő tanévre vonatkozó külföldi szakmai gyakorlatokról is információkat kaphatsz!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk április 20-án 17 órától Budapesten, a KJF Frangepán utcai épületének 308-as termében!