A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a Magyar Protokollosok Országos Szövetségével Protokoll versenyt hirdet.
Terveik szerint a résztvevők a budapesti főiskolák és egyetemek hallgatói, akik a versenyen számot adhatnak az általános és közéleti viselkedéskultúrával kapcsolatos ismereteikről, valamint a protokoll hazai és nemzetközi vonatkozású kérdéseivel kapcsolatos tudásukról és készségeikről.
Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk, valamint a világ globalizációs törekvései új követelményeket támasztanak a hallgatókkal szemben az élet minden területén. Elengedhetetlen a szakmai felkészültség, miközben a munkában elért siker akkor teljes, ha a fiatalok tisztában vannak az általános és közéleti viselkedéskultúra, a protokoll hazai és nemzetközi szabályaival, valamint a diplomáciai protokoll néhány elemével.
A szervezők e rendezvénnyel kívánnak hozzájárulni az európai normákat ismerő szakemberképzéshez, amely minden felnőttoktatási intézménynek is feladatát képezi, ugyanakkor ezzel köszöntenénk hazánk Európai Unió soros elnökségét.
A versenyen 5 fős hallgatói csapatokat indíthatnak a jelentkező főiskolák és egyetemek.
A versenyt 2011 tavaszára tervezik, a pontos időpontról a jelentkezők tájékoztatást kapnak.
Nevezési díj: 10.000.-Ft/ csapat
A versenyen való részvételi szándékot 2010. április 30-ig szíveskedjenek jelezni az alábbi email címen: apallagi@bkf.hu